Huszonnegyedik fejezet

Hermione megírta a levelet, ahogy Dumbledore kérte tőle. Saját kezűleg lezárta a borítékot, és rászórt egy bűbájt, hogy csakis Perselus nyithassa majd ki. Nem hagyhatta, hogy Dumbledore akár egy szót is megváltoztasson benne. Elővigyázatosan fogalmazta meg a dolgokat, hogy ne kelljen hazudnia semmiről, ami a férfire várt.

Képtelen volt Dumbledore szemébe nézni, amikor átadta neki a levelet, majd elment. Meg sem várta, hogy elbocsássák. A férfi úgy tűnt, hogy ezt megérti, és szó nélkül elengedte a lányt.

Hermione lassan lement a lépcsőkön, majd elhaladt a szobor mellett. A járása döcögős volt, miközben visszaindult, a hosszú úton, a hálókörlet felé. Az arca feldagadt a sok sírástól, és a teste kimerült a sok érzelemtől, ami átjárta.

Mégis mi értelme lesz az életemnek, miután visszatértem? Mi fog előre hajtani az úton? Egy ürességgel teli élet lesz.

Talán ez volt a büntetése azért, amiért, akaratán kívül, ennyi mindent megváltoztatott.

Magába bolondított egy férfit, akinek mást kellene mélységesen szeretnie. Vagy talán elérte, hogy őt is szeresse, hiszen tudta, hogy a fiú mély szeretete soha nem múlt el Lily iránt. Elérte, hogy egy férfi, aki korábban egy nő után epekedett viszonzatlanul, most kettő után fog.

Tönkretette az életét, és most még jobban megnehezítette neki. Szóval megérdemelte a büntetést. A büntetést, hogy szerelmes legyen egy férfibe, aki soha nem lehet az övé. Hogy szerelmes legyen egy férfibe, aki mire visszatér, már halott.

Örökre szeretni fogja. Tudta, hogy soha, senkit nem tudna úgy szeretni, mint Perselust. Minervának igaza volt régebben. Az idősebb nő azt mondta, hogy amit Ron iránt érzett, az nem a valóság, és amikor megtalálja az igazit, azt rögtön tudni fogja.

Nos, Hermione tudta, hogy amit ekkor érzett, az volt az igazi érzés. Tudta, hogy amit érzett az olyan mélységes volt, hogy soha, senki nem fog belőle ilyesmit kiváltani, mint amit Perselus. Ez volt a büntetése, hogy egyedül haljon meg, pont úgy, mint ahogy a férfi is a múltjában, és ahogy újra meg fog halni a saját idejében.

Már majdnem odaért a hálókörlethez, amikor meglátta, hogy Minerva kijön onnan. A nő megállt, és megriadt, hogy egyáltalán látja Hermionét. De attól még jobban, amikor észrevette a teljes kétségbeesést Hermione arcán, karöltve a könnyek maradványaival.

– Hermione, mi a baj? Mi történt? – kérdezte, miközben odasietett hozzá.

Hermione felpillantott Minervára, és azonnal újra elsírta magát. Minerva átfonta körülötte a karjait, és megsimogatta a hátát, miközben azt mondogatta neki, hogy minden rendben lesz, de közben még fogalma sem volt róla, hogy miről van szó.

Hermione megállt, majd felpillantott Minervára, és a nőnek a tüdejében rekedt a levegője, amikor meglátta a lány tekintetében az ürességet.

– Nem lesz minden rendben, Minerva. Soha többé nem lesz semmi rendben. Dumbledore rájött, hogyan küldhet vissza a saját időmbe, és nem engedi, hogy itt maradjak – mondta színtelen hangon.

Minerva összeráncolta a homlokát. Egyáltalán nem tetszett neki, ahogy Hermione kinézett, vagy hangzott.

– Gyere velem, kedvesem. Elmegyünk az irodámban, és meglátjuk, hogy mire jutunk ez ügyben.

Minerva az egyik karjával még mindig tartotta Hermionét, miközben visszakísérte a fiatal nőt az irodájába. Egyre jobban, és jobban aggódott, ahogy közeledtek, mivel Hermione egy szót sem szólt, és egyszerűen egyre rosszabbul nézett ki.

Mikor végre odabent voltak, Minerva Hermionéhoz fordult.

– Rendben van, kedvesem, mondj el mindent. Mi történt?

Hermione leült, amikor Minerva belelökte egy fotelbe.

– Dumbledore rájött, és haza kell mennem. Vissza kell mennem, hogy egyedül legyek – mondta ledermedve.

Minerva összeráncolta a homlokát.

– Nos, mi lenne, ha beszélnénk vele? Hogy elérjük, hogy talán maradhass kicsit tovább. Nincs okunk sietni, nem igaz?

Hermione egyszerűen vállat vont.

– Azt mondja, hogy nem maradhatok. Minél tovább maradok, annál több dolgot kockáztatunk, hogy megváltozik. Nem fogja megengedni, hogy maradjak. Azt mondta, hogy nem kell ma este elmennem, de hamarosan rákényszerít, hogy megtegyem. Nagyobb hatalma van nálam, és rákényszeríthet, akármit mondtam neki.

Minerva még mélyebben ráncolta a homlokát.

– Mit mondtál neki?

Hermione sóhajtott, majd felállt. Minerva figyelte, ahogy az előtte álló, élettelen lány odasétált a tömör, kő merengőjéhez. A pálcáját használta, és kihúzta az ezüstös-kék emlék-fonákot a halántékából, majd hagyta, hogy a tálba hulljon.

– Nézd meg a saját szemeddel. Nem tudok.. nem... nem tudok beszélni róla – mondta Hermione, ismét a színtelen hangján.

Minerva vett egy mély levegőt, és odalépett a kőtálhoz. A két oldalára helyezte a kezeit, majd hagyta, hogy beszippantsa az emlék. Hermione látta, hogy Minervának a tüdejében rekedt a levegője a hallottaktól.

Mikor aztán véget ért, Minerva kiszállt, és könnyes szemekkel nézett a lányra. Hermione kihúzta a tálból az emléket, és visszatette a fejébe. Figyelte, ahogy Minerva az íróasztalához sétál, és elővesz egy zsebkendőt.

Miközben megtörölte a szemét, és kifújta az orrát, Minerva elgondolkodott.

Lennie kell egy útnak. Hogy küldhetnénk vissza Hermionét, hogy ilyen nyomorúságos életet éljen?

Ő nem látta azt, amit Dumbledore igen, mikor Hermione megmutatta a férfinek az emlékeit, ugyanis Hermione nem nézte meg Dumbledore-ral őket, de a könnyeket viszont látta a férfi szemébe, és tudta, hogy amit látott, rossz lehetett.

Mikor visszafordult, Minerva erősen bámulta Hermionét, és végignézett a lány élettelen arckifejezésén.

Nem, nem küldhetjük vissza ahhoz az élethez. Ahogy Hermione most kinéz... az, ha valójában át kellene élnie, végül megölné. – De Minervának valójában ötlete sem volt róla, hogy mi is történt.

– Rendben. Mindenek előtt, meg kell mindent mutatnod. Látnom kell az első tanévedet, sőt mindegyiket, addig a napig, míg megérkeztél ide – mondta Minerva.

Hermione sóhajtott.

Mégis mi haszna lenne?

Fogalma sem volt róla, de amúgy sem számított. Tudta, hogy Minerva sem változtathat meg semmit. Nem teheti, túl sok minden szövődött egybe.

Túl sok minden, amit ha megváltoztatna valaki, csak beindítaná a dominó effektust. Ha egy dolgot megállítanának, az csak kidöntené a többit a helyéről. Nem, esélytelen volt bármit is megváltoztatni.

Hermione, teljesen érzelemmentesen, kihúzta egyesével az emlékeket, és együtt megnézték őket. Hermione csak a fontosabb emlékeket mutatta meg a nőnek, a felesleges töltelék események nélkül, hogy így felgyorsítsa a dolgokat.

Megmutatta, hogyan oldották meg a bölcsek kövével kapcsolatos dolgokat. Azt, hogy hogyan ismerte meg Harry szüleinek haláltörténetét, és azt, ahogy tudomást szerzett Voldemort pusztulásáról. Megmutatta, hogyan oldották meg, amikor a baziliszkusz pusztított az iskolában. Minervának sokszor elállt a szava a látottaktól, de Hermione tudta, hogy még nem értek oda a legrosszabb emlékekhez.

Megmutatta, amikor Sirius megszökött, és hogy abban az évben, mivel kellett megküzdeniük. Ismét hallotta a történetét annak, hogy hogyan ölték meg Jamest és Lilyt, és megtudta, hogy valójában Peter volt az, aki besározta Siriust. Minerva mindent megnézett, de a gondolatait megtartotta magának.

Ezután megmutatta a Harryvel és a Trimágus tusával kapcsolatos emlékeket. Megmutatta, hogy Mordon tanítani állt, de azt is, ahogy végül kiderült, hogy valójában ifjabbik Barty Kupor volt az. Megmutatta, hogy a Trimágus kupa zsupszkulcs volt egy temetőbe, ahol Voldemort várakozott. Hermione megmutatott neki mindent, amiről úgy gondolta, hogy fontos lehet. Beleértve azt is, amikor Harry bejelentette, hogy Voldemort visszatért, és azt, hogy Harry vére hogyan vált kulcsfontosságúvá ebben.

Megmutatta az ötödikben történteket. Megmutatta Umbridge-dzsot, és hallotta, ahogy Minerva felsóhajt, amikor látta, hogy hogyan kínozta a nő a diákokat. Megmutatta, hogy senki sem hitte el Harrynek, hogy Voldemort visszatért. Megmutatta a minisztériumi csatát, és azt, hogy hogyan halt meg Sirius. Még azt is megmutatta, ahogy becsalták Umbridge-dzsot az erdőbe, és rábízták a sorsát a kentaurokra.

Ezután a hatodik évet mutatta meg Minervának. A nőnek a tüdejében rekedt a levegője, amikor megtudta, hogy Dumbledore-t megátkozták. Majd még nagyobbat sóhajtott, amikor megtudta, hogy a férfi megkérte Perselust, hogy ölje meg. Az idősebb boszorkánynak patakokban kezdtek folyni a könnyei, amikor ténylegesen meglátta, ahogy Dumbledore-t eltalálta az átok.

A következő emlék a hetedik év volt, és a vadászat, amire Harryvel és Ronnal vállalkozott. Minerva ismét könnyezni kezdett, amikor látta, hogy Hermione mennyit szenvedett a vadászat során, és akkor még jobban folyni kezdtek a könnyei, amikor szemtanúja lett Hermione kínzásának. Hallotta gyötrelmesen sikoltani, ahogy a kínzó átkot újra és újra rászórták. Emiatt és az este korábbi, rémséges történései miatt, az idősebb nőt elöntötte az epe.

Az utolsó kupac emlék a végső csatára koncentrált. Minerva ekkorra már teljesen ledermedt a látottaktól, de még mindig sírt a sok halál és rombolás látványától. Látta Perselust meghalni a Szellemszálláson, Hermione szeme láttára. Látta, ahogy Hermione azt mondta Harrynek, hogy nem hiszi, hogy a férfi valójában halott lenne. Látta, ahogy a lány felsírt, hogy nem hagyhatják így ott, ha a férfi még életben van, még akkor sem, ha már alig élt.

De tudták, hogy a halálfalók a sarkukban voltak, és hogy nem maradhattak ott. Hermione könnyezett, ahogy ott hagyták a bájital professzorukat, miközben Harry és Ron elcibálták a helyről.

Megmutatta a végső csatát Harry és Voldemort között. Megmutatta, ahogy Harry elmondta mindenkinek, hogy Perselus Dumbledore embere volt egész idő alatt. Megmutatta, ahogy nyertek, és azt, hogy milyen volt az élete azután, hogy visszatért az iskolába.

Mire az emlékek elhalványodtak, már majdnem pirkadat volt. Mind Hermione, mind Minerva kimerültek. Mindkettőjüket leszívta mentálisan ez az egész, amiből egyenesen aránylott, hogy fizikailag is kimerültek.

Minerva suhintott egyet a pálcájával, mire két pohár lángnyelv whisky jelent meg a semmiből. Mikor Hermione próbált ellenkezni, hogy nem kéri, Minerva ragaszkodott hozzá, hogy segíteni fog. Minerva rájött, hogy még ha a fiatal nő nem is lett volt huszonkét éves, ahogy állította, akkor is megitatta volna vele az italt. Ezek után, mindkettőjüknek szüksége volt rá.

Hermione leküzdötte, és érezte, ahogy a folyadék égeti a torkát és a gyomrát. Az alkohol segített tompítani a fájdalmát; így csak fáradt és fásul maradt.

Minerva megmondta neki, hogy menjen aludni, és azt, hogy majd később átbeszélnek mindent, amit látott. Megmondta Hermionénak, hogy nem szeretné, ha a lány másnap bemenne az óráira. Megkérte, hogy hiányozzon aznap. Maradjon ágyban és pihenjen.

Hermione lassan bólintott, majd visszament a hálókörletbe. Le sem vetkőzött, csak bebújt az ágyba, és hagyta, hogy az álom elvigye annak a fájdalmát, hogy el kellett mennie.

1996 – Hermione hatodik évének kezdete a Roxfortban.

Perselus meredten bámult Dumbledore-ra az irodájában.

– Mit akarsz, hogy mit tegyek?– üvöltötte a sötét férfi, miközben felpattant a székből, amin ült.

Dumbledore-nak fájdalmai voltak. Mind fizikailag, mind mentálisan, erős fájdalmai voltak. Az átok, amit elszenvedett, lassan megölte, de tudta, hogy ennek így kellett történnie.

– Meg kell ölnöd, Perselus! Elrendelték, hogy Draco tegye meg, és nem hagyhatjuk, hogy ez bepiszkítsa a lelkét.

Perselus még inkább bámulta az öreg varázslót.

– Szóval, azt akarod, hogy helyette az enyémet mocskolja be?

Dumbledore sóhajtott. Nem volt ahhoz ereje, hogy vitatkozzon Perselusszal. Pihennie kellett.

– Perselus, te is tudod, hogy haldoklom, szóval ezzel amúgy egy kegyelmes dolgot tennél.

Perselus megrázta a fejét.

– Nem, találunk rá módot, hogy helyrehozzuk ezt az egészet! Csak adj időt, hogy találjak egy bájitalt, ami helyrehoz! Nem tudom ezt megtenni, Albus!

Dumbledore kimerülten ült a székén, az íróasztalánál.

– Perselus, nincs más módja. Bízz bennem, próbáltam találni más megoldást, de nincsen. Ha Draco megöl, úgy ahogy elrendelték, akkor soha nem lép túl rajta. Haláláig kísérteni fogja. Ő csak egy fiú, Perselus. Még csak tizenhat éves. Képes lettél volna ilyesmire tizenhat évesen?

Perselus mérgesen pillantott a férfire.

– Te is tudod, hogy ez nem ugyanaz. Én sokkal keményebb voltam tizenhat évesen, mint Draco. Én nem voltam világéletemben elkényeztetve, mint ő.

Dumbledore szomorúan elmosolyodott.

– Éppen erről beszélek. Te képes lennél együtt élni vele. Tudod jól, hogy haldoklom, és míg élek, szenvedek. Kérlek, öreg barátom. Tedd ezt meg nekem. Szabadíts meg a fájdalmaimtól.

Perselus elkezdett körbe-körbe járkálni a szobában. Amikor korábban felment hozzá, az este folyamán, ezt elképzelni sem tudta.

– Hogy kérhetsz tőlem ilyet, Albus? Még akkor is, ha együtt tudnék élni vele, akkor sem tenném meg. Már csak egy évet kell várnom, mielőtt Hermione visszatér hozzám. Hogy bocsájtaná meg nekem ezt? Soha nem értené meg. Komolyan azt kérnéd tőlem, hogy veszítsem el, mikor ilyen közel járok ahhoz, hogy ismét vele legyek?

Dumbledore ismét, szomorúan elmosolyodott.

– Perselus, már tud róla.

Perselus felkapta a fejét, és abbahagyta a járkálást.

– Micsoda?

– Tudja, Perselus. Már azelőtt tudta, hogy visszatért hozzánk, annyi évvel ezelőtt. Tudta, és megértette, hogy miért tetted, és ennek ellenére is beléd szeretett. Nem fogod elveszíteni emiatt – mondta Dumbledore.

Perselus összeráncolta a homlokát, és összeszűkítette a szemeit. Nem értette, hogy Hermione hogy bocsájthatta meg azt, hogy megölte a férfit, akire pót-apaként tekintett.

Dumbledore biztosan hazudik. Hermione gyűlölni fog.

Perselus felemelte a fejét.

– Szóval, azt állítod, hogy nem fog utálni emiatt, ha megteszem?

Ez meglátása szerint sántított; nem volt helyes.

Dumbledore ismét sóhajtott.

– Perselus, nagyon sokat fogsz szenvedni amiatt, ami rád vár. Nem fogok hazudni neked. Ez egy nehéz teher lesz, amit cipelned kell. A legnehezebb dolgokkal kell majd szembenézned. Rengeteg ember gyűlölni fog, ha ezt megteszed. Még Hermione is egy darabig. Még akkor is, ha esküdni mer rá, hogy biztos meg volt rá az okod, hogy biztos több van a dologban, mint amennyit tud, de ennek ellenére is utálni fog érte. De amikor megtudja az igazat, a háború után, akkor megbocsájt neked. Megérti, hogy miért tetted ezt, karöltve a többi dologgal, amit korábban csináltál. Megtud mindent, és amikor visszamegy az időben, a háború után, beléd szeret.

Perselus szíve összeszorult.

Hermione gyűlölni fog? Míg én szeretem őt, ő meg fog vetni engem? Hogyan élhetnék ezzel együtt? Mégis meddig fog gyűlölni? Meddig kell majd látnom a gyűlöletet a gyönyörű csokoládé és karamell barna szemeiben? – A sötét tekintete összeért Dumbledore-éval.

– Hogyan derül majd ki az igazság?

Dumbledore lepillantott a fekete kezére. Ekkor nem viselte a kesztyűt, amit általában szokott.

– Azt nem árulhatom el, fiam. Én... én sem tudom pontosan. Csak néhány emlékét mutatta meg.

Dumbledore tudta, hogy nem árulhatja el az igazat a férfinek. Perselus soha nem lenne képes végigcsinálni, ha tudná.

Perselus nyelt egyet.

– Megengedte, hogy lásd? Mit láttál?

– Láttam, ahogy megsemmisítettem egy gyűrűt, ami Tom lelkének egy darabját őrizte, és azt, hogy emiatt átok ért. Láttam, hogy te megállítottad az átkot, hogy továbbterjedjen, és gyorsan kivégezzen. Láttam, hogy megígérted, hogy megölsz, ha Draconak nem sikerül. Láttam meghalni önmagam, szóval így vagy úgy, de meg fog történni – mondta Dumbledore.

Perselus felmordult.

– Már évek óta tudod, hogy mi fog történni? Akkor mégis miért pusztítottad el azt a rohadt gyűrűt?

Dumbledore szomorúan elmosolyodott.

– Tudtam, hogy ha nem teszek így, akkor az megváltoztatná a dolgok kimenetelét. Meg kell halnom, Perselus. Ha nem pusztítom el a gyűrűt, akkor valaki más megteszi, és nem hagyhattam, hogy más haljon meg helyettem. Elég sokat életem, és már évekkel ezelőtt megbékéltem ezzel.

Perselus ismét járkálni kezdett.

– Miért hagyta, hogy lásd ezt, ha annyira aggódott amiatt, hogy megváltoztat valamit a maradásával?

– Megpróbálta, a végsőkig küzdött, míg velünk volt, hogy találjon rá módot, hogy mindent megállítson. Azt gondolta, ha megmutatja nekem, talán sikerül megmentenie mindenkit. Azért is könyörgött, hogy maradhasson. Perselus, ha megtehettem volna, megteszem. Napokig ültem, mielőtt elment, és semmi mást nem csináltam, csak újra és újra átnéztem az emlékeket, amiket megmutatott, de nem találtam egyetlen dolgot sem, amit megváltoztathatnék. Éveken át, újra és újra átnéztem őket. De, ha egyetlen változást is hagyok, az a végünket jelentheti.

Az ő Hermionéje, mindent kockára tett, hogy vele maradhasson. Hogy megmentse a szeretteit úgy, hogy megakadályozza a halálukat. Azt még mindig nem tudta, hogy Dumbledore vajon az igazat mondja-e. Hermione nem tért volna vissza a jövőbe, hogy megóvja a változástól, ha előtte komolyan megmutatta Dumbledore-nak, hogy mi fog történni.

A saját levele elmagyarázta, hogy miért nem változtathatott meg semmit. Miért mutatta volna meg Dumbledore-nak, és kockáztatta azt, hogy a férfi megteszi helyette?

Perselus abbahagyta a járkálást.

– Albus, rengeteg mindent elhittem neked, amit mondtál nekem, és csak a hitem volt a biztosíték. De ezt most nem tudom elfogadni pusztán hit alapján. Nem ölhetlek meg! Még ha meg is tenném, akkor sem hiszem, hogy Hermione megbocsájtaná. Nem kockáztathatom, hogy elveszítem őt. Rengeteg mindent tettem érted, Albus. Komolyan többet kérnél tőlem, mint amennyit adni tudok? Komolyan arra kérsz, hogy elveszítsem azt az embert, akiért mindezt tettem? Nem fog megbocsájtani, és ezúttal nem hiszem el, amikor azt állítod, hogy szerinted ellenben meg fog!

Albus vett egy mély levegőt, és az íróasztalába nyúlt. Elővett egy borítékot a fiókból, majd szó nélkül átnyújtotta Perselusnak. Pontosan ezért kérte meg a lányt arra, hogy írjon levelet a férfinek.

Perselus hezitált, nem tudta, hogy ez nem-e valamilyen trükk. Nem tudta, hogy akarja-e tudni, hogy mi van a borítékban. De ahogy lenézett rá, meglátta az ismerős vonalvezetést a borítékon, amivel a nevét írták rá.

Perselus szíve ismét összeszorult.

Még egy levelet hagyott nekem?

Előre nyúlt, és elvette, majd rápillantott, mielőtt a tekintete ismét találkozott Dumbledore-éval.

– Hátrahagyta nekem ezt, és te mostanáig vártál vele, hogy odaadd?

– Perselus, én csak azt tettem, amit kért tőlem. Megmondta, hogy ne adjam oda mostanáig. Tudom, hogy szíved szerint egyedül nyitnád ki, de erre most nincsen időnk – mondta Dumbledore óvatosan.

Tudta, hogy a magyarázata nem volt teljesen igaz, de nem tudta, hogyan magyarázza el másképp.

Perselus elfordult Dumbledore-tól. Háttal állt neki, hogy legyen valamiféle személyes tere, amikor kinyitja a levelet. Érezte a bűbájt, ami a levélen volt, és megállt egy pillanatra. Suhintott felette, mikor rájött, hogy a lány biztosította, hogy senki más ne nyithassa ki a levelet, csak ő. Ettől jobban érezte magát, hogy a levelet tényleg Hermione írta, és senki nem piszkált bele.

Abban a pillanatban, hogy feltörte a viaszt, és kinyitotta, megérezte a lány illatfoszlányát. A másik levélnek, amit hagyott neki, szintén ilyen illata volt, amikor kinyitotta, de már elillant. Elhalványult amiatt, ahányszor kinyitotta, és újra olvasta.

Rászánt egy pillanatot, és belélegezte az illatát. A lonc illatú parfümjét érezte, de az illat keveredett a lány kémiájával. Kicsit megváltoztatta az illatot, és másabb volt, mint a parfümös üvegben, amit Perselus őrzött. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy még jobban hiányozzon neki Hermione. Behunyta a szemét, és kiélvezte, ahogy az édes illat körbeöleli.

Vett egy mély levegőt, kinyitotta a szemét, és kihúzta a pergament a borítékból. Ismét szemben találta magát a könnyfoltokkal, mint korábban, mielőtt elkezdte olvasni a levelet.

Szerelmem!

Ha ezt olvasod, akkor őszintén sajnálom. Rettenetesen fáj a tudat, hogy mit kell tenned, Perselus. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz neked. Tudom, hogy Dumbledore egy olyan ember, akit éveken át ismertél és tiszteltél. Tudom, hogy nagyon közel áll hozzád, jobban, mint bárki gondolná.

Onnan tudom, hogy láttam. Láttam, hogy mennyire fontos neked, és az, amit képvisel. Azt nem árulhatom el, hogy pontosan honnan tudom ezt. Még nincs itt az ideje, hogy megtudd, bár megöl a tudat, hogy el kell titkolnom előled. Elképzelni nem tudod, hogy mennyire szeretném elmondani neked, hogy mi vár rád. Mennyire szeretnélek rá felkészíteni, de nem lehet. Csak még jobban megnehezítené számodra a dolgokat, ha előre tudnál róluk.

Amit Dumbledore mondott, az igaz, vagy legalábbis azt hiszem, hogy az. Muszáj lesz elvenned az életét, mivel Draconak nem sikerült teljesíteni a feladatát. Tudom, hogy eddigre már letetted az esküt Narcissa-val. Azt is tudom, hogy nem volt más választásod. Tudom, hogy mit tett volna veled Bellatrix, ha ellenszegülsz. Megölt volna, de csak azután, hogy az őrületig kínzott.

De esküszöm, hogy nagyon megfizet majd mindenért, amit tett, vagy amit tenni fog. Mikor a háború véget ér, ő már nem lesz életben. Többé senkin nem tudja már kiélni a gonoszságát és a csavart háborultságát.

Elkerülhetetlen Dumbledore halála. Vagy az átkon át, vagy a te kezedtől. Bár ez egy kegyelmes dolog lesz tőled végül, ha elveszed az életét. Valamikor a tanév végén fog megtörténni.

Minél tovább él Dumbledore az átokkal, végül annál több fájdalma lesz, míg nem beleőrül. Nagyon sok kutatást végeztem az átokról, a háború után, szóval tudom, hogy mi lenne a vége, ha te nem könnyítesz rajta.

Nem tudom, hogy mit változtatott meg az, hogy az időben utaztam. Tudom, hogy korábban megtetted, és azért írok neked, hogy ezúttal ismét megtörténjen.

Perselus, nagyon szeretlek. Mindig szeretni foglak. Már mondtam egyszer, hogy bármi legyen, örökre szeretni foglak. Nagyon sajnálom, amivel szembe kell most nézned. Azt kívánom, bár találnék rá módot, hogy megváltoztassam, és megóvjalak a szenvedéstől. Soha nem kívánnék ilyen szívszaggató dolgot senkinek, főleg nem neked. Nem érdemelsz ennyi gyötrelmet az élettől.

A következő év, ami Harryvel a hetedik évünk lesz itt a Roxfortban, szintén nagyon kemény lesz számodra. Tudom, hogy miket hordanak majd össze rólad abban az évben. Hogy mikkel vádolnak meg. Tudom, hogy én hogyan vélekedtem a dolgokról, és sajnálom, hogy akkoriban nem hittem benned jobban, de annyi mindent láttam, ami azt bizonyította, hogy elkövetted azokat a bűnöket, amikkel vádoltak, hogy nem tudtam mást gondolni.

Szeretném, ha tudnád, hogy bármi legyen, a végén kiderül majd az igazság, és hős leszel, Perselus. Mindenki tudni fog róla. Mindenki megbocsájtja majd, amit tenned kellett. Mindenki büszke lesz arra, amit tettél, és aki vagy.

Mindenki meg tudja majd, amit én már réges-rég tudok. Azt, hogy egy remek ember vagy, kívül-belül. Egy férfi, akit megtisztelő volt szeretni, és az enyémnek nevezni egy rövid időre. Ez az idő túl rövid volt nekem.

Ami még a következő évben lesz az az, hogy nem leszek Roxfortban. Ahelyett, hogy elkezdeném a hetediket, Harryvel és Ronnal hajtóvadászatra megyünk. Mindent megteszünk, amit kell, hogy Voldemort végül biztosan meghaljon.

Perselus vett egy mély levegőt. Olyan helyre megy, ahol nem tudja megvédeni. Többet kell várnia a lány visszatérésére, mint egy év.

Mégis mennyit? Mégis meddig kell rá várnom? Honnan fogom tudni, hogy biztonságban lesz, míg elmegy?

Tovább olvasott, remélve, hogy választ kap a kérdéseire.

Szeretnék kérni egy nagyon fontos dolgot tőled. Hagynod kell, hogy elmenjek, és megtegyem, amit meg kell tennem a következő évben. Nem jöhetsz velem, és nem állíthatsz meg. Tudom, hogy megpróbálnád, mivel tudom, mennyire szeretsz. Én is ezt tenném a helyedben. Eleinte én is szerettelek volna megállítani minden halálfaló gyűlés előtt, amikor láttam, hogy megremegsz, mert hívatott. De tudtam, hogy menned kell, és most te is tudod, hogy nekem is mennem kell.

Ha nem vagyok ott, és nem segítek Harrynek, valószínűleg veszíteni foguk. Amit kutatunk, annak el kell pusztulnia, hogy végül győzelmeskedjünk, és végleg megszabadítsuk a világot attól a szörnyetegtől, aki az ura és parancsolója akar lenni a világunknak. Harrynek és Ronnak szüksége van rám. Nélkülem képtelenek lennének rájönni. Harry nem élné túl egyedül.

Nem számít, mi történik. Nem számít, hogy mit hallasz rólunk a távollétünk során. Nem számít, hogy esetleg minek vagy a szemtanúja. Ne segíts nekünk! Ne lépj közbe! Ne dobd el az álcádat, mint kém! Ne állítsd meg, ami történni fog! Meg kell történnie! Végül minden rendben lesz. Ígérem. Tudom, hogy korábban sokszor kellett hazudnom neked, mielőtt elmentem, de ez nem hazugság. Esküszöm, hogy túlélem mindezt, beleértve a csatát is.

Csak emlékezz arra, hogy miután ez a rémes háború véget ér, utána ismét elkezdődik egy tanév, és akkor visszatérek hozzád hetedikbe.

Ha emlékszel rá, hogy visszatérek hozzád, akkor minden rendben van velem.

Nagyon, nagyon szeretlek. Soha ne felejtsd el, szerelmem. Mindig a tiéd leszek, és csakis a tiéd; a szívem, az elmém, a testem és a lelkem. Örökre.

Minden szerelmemmel: Hermione J. Granger.

Újra érezte, hogy könnyezik a szeme, és érezte, hogy egy csepp megindult az arcán.

Tudja a szörnyűségeket, amiket el fogok követni, és ennek ellenére szeret.

Nem gondolta, hogy megérdemel ilyen szintű szeretetet vagy hűséget, de a lány ettől függetlenül megadta neki.

De mégis mivel kell szembe néznie, amiről tudja, hogy majd meg akarom akadályozni?

Fogalma sem volt róla, de félt attól, ami jött. Nem tudta, hogy ha tényleg annyira rémes dolog volt, hogy kibírja majd ki, hogy ne lépjen közbe. Eddig is minden tőle telhetőt megtett, hogy megóvja a múltban. Ekkor és korábban is hajlandó lett volna az életét adni, ha az azt jelenti, hogy Hermione biztonságban van és sértetlen.

Rászánt egy pillanatot, hogy összeszedje magát, miközben letörölte azt az árva könnycseppet az arcáról. Vett egy mély levegőt, hogy rákészüljön arra, amit tudta, hogy meg kell tennie.

Egyszer már megtettem Hermione idővonalán, így mi tart vissza attól, hogy most is megtegyem?

Megfordult, és szembe nézett a férfivel, akivel tényleg törődött, és akit jobban tisztelt, mint valaha bárkit. Úgy érezte, hogy a világ súlya nehezedik a vállaira, és ez rosszabb volt, mint amit valaha. korábban érzett, de tudta, hogy Hermione szerelmével ki fogja bírni. Bármit kibírt volna.

– Rendben, Albus. Mit terveztél pontosan? Mit tegyek meg érted? – kérdezte Perselus, és magában azért imádkozott, hogy Hermione tényleg őszinte legyen azzal kapcsolatban, hogy történjék bármi, szeretni fogja.