Emlékeztek még, mikor Cameron csak azzal a feltétellel volt hajlandó visszajönni dolgozni, ha House elviszi egy randira? A randi utolsó jelenete az volt, hogy House közli a véleményét Cameronnal erről az egész kapcsolatról. Legközelebb már csak a kórházban találkozunk velük. Ez a kiesés nekem igencsak megmozgatta a fantáziámat. Ez egy „Mi lett volna, ha?" story, ami az utolsó randis jelenet után kezdődik.


A vacsora további része csendben telt. Csak egyszer-egyszer szóltak egymáshoz, de mindig mindketten megmaradtak a távolságtartó kérdéseknél és válaszoknál. A vacsora végeztével House hazakísérte Cameront. House hiába adta magát végig, Cameron mégis úgy érezte, kissé visszafogott a cinizmusából. Csak azt nem értette, miért.

- Úgy látom, megérkeztünk. Remélem, jól érezte magát, de mint minden jónak, egyszer ennek is vége szakad. Én most me… - fordult volna meg House, hogy elmenjen, mikor Cameron hirtelen a szavába vágott.

- Jöjjön be! Az éttermi bor finom volt, de nekem van valami sokkal ütősebb italom. Egy kevéske nem fog ártani, jöjjön már! – győzködte egyre jobban Cameron a férfit, mikor látta, hogy az nem igazán akar engedni. Végül megunta a tétlen ácsorgást, kézenfogta House-t, és behúzta magával a lakásba. Odabent első dolga volt, hogy az összes zárat bereteszelte az ajtón.

- Ez meg mire jó? Ennyire paranoiás? Higgye el, nem most fogják kirabolni! – nézett rá felhúzott szemöldökkel House. Viszont csak akkor lepődött meg igazán, mikor a nő minden szó nélkül eltűnt az egyik szobaajtó mögött. Aztán bentről székcsikorgás és csörömpölés hallatszott, majd Cameron ismét megjelent.

- Kirabolni tényleg nem fognak, de kibiztosítottam, hogy maga se szökjön meg. Eldugtam a kulcsot, és csak akkor veszem újra elő, ha megittuk az italunkat, és egy kicsit beszélgettünk is. Most nem menekülhet. – jelentette be komolyan a nő. De egy pillanattal később már ismét mosolyogva szólalt meg – Helyezze magát kényelembe! Egy perc, és hozom a poharakat.

House mogorván nézett a konyha felé tartó nőre. Legszívesebben letörölte volna azt a bosszantó kis vigyort az arcáról, de szeretett volna még aznap kijutni a lakásból. Élve… Így hát bevett egy újabb szem Vicodint, és leült a közelben elhelyezett kanapéra. Hát jó. Végigcsinálja ezt az egész procedúrát, és utána hazamegy. Wilson már így is túl sokat fog találgatni. Miközben a poharak koccanását hallgatta, House azon gondolkodott, hol is rontotta el. Elment a vacsorára. Eddig rendben. Már az elején elmondta a véleményét, ez is rendben. Utána megpróbálta magát visszafogni, nehogy olyat mondjon a nőnek, amitől az soha többé nem jönne vissza dolgozni. Nehéz volt, de eddig sikerült. Következő pont: hazakísérte Cameront. Még ezzel sincs különösebb gond, hiszen ezt így szokás, és most neki is ezt kellett tennie. Utána hagyta, hogy Cameron bevonszolja maga után a lakásba. „Asszem megvan, hol csúszott el…" De mindez nem történt volna meg, ha akkor az a nő nem fogja meg a kezét! Minek kellett mindez? Akkor úgy meglepődött, hogy mikor magához tért, már bent állt a nappaliként funkcionáló helység közepén. Ezt bizony elrontotta. „Szégyen."

- Ó, látom jól érzi magát – Cameron édesen mosolyogva egy poharat nyújtott House felé.

- Csodásan… - dünnyögte a férfi, miközben figyelte, ahogyan a nő először valami aranyszínű löttyöt tölt a két pohárba, majd pedig egy fehér lepedőszerű anyagot terít le a padlóra és az asztalra House elé.

- Ez meg minek? – bökött a botjával a lepedő felé.

- Majd meglátja. Egészségére! – emelte meg a poharát egy koccintásra a nő, majd diszkréten hátrált egy nagy lépést. Lassan belekortyolt a poharába, és figyelte, ahogy House is iszik a sajátjából, csak hogy a következő pillanatban az egészet köhögve a padlóra köpje. Ekkor egyszerűen letette a saját poharát az asztalra, felszedte a lepedőt House elől, és kivitte a fürdőbe. Út közben még visszafordult pár szó erejéig: - Hupsz. Nem szóltam volna? Erős! – mondta nehezen visszafojtott nevetéssel a hangjában, majd folytatta az útját.

- Kössz. Jókor szól… A rohadt életbe… - nyögte ki nagy nehezen House. Legszívesebben megfojtotta volna a nőt, de rájött, hogy akkor a rendőrök rögtön őt gyanúsítanák. Majd legközelebb.

Mikor Cameron visszatért, leült közvetlen House mellé, aki hiába próbált, nem bírt arrébb húzódni, mert már így is teljesen hozzáért a kanapé karfájához. A nő jót mosolygott ezen, majd felvette a poharát, és folytatta az iszogatást. House is követte a példáját, bár ezúttal sokkal óvatosabban.

- Tulajdonképpen mi ez? – kérdezte meg egy-két korty után a férfi.

- Nem tudom. A bácsikám készítette. Mindenféle alkoholos italt összekevert, meg csinált rajta valami szupertitkos akármit, és elküldte nekem. Azt mondta, inkább ezzel üssem ki magam, mint valami más szeméttel. – válaszolta könnyedén Cameron. House úgy érezte, hogy a nő már kissé máshogy beszél, mint szokott – Szerintem egész jó. Neked ízlik, Greg? – Na jó. Mostmár BIZTOS, hogy másképp beszél. House ivott még egy kortyot, hátha rájön, mi is a baj ezzel. Ahogy a csillogó poharat figyelte a kezében, rájött. Olyan gyorsan pattant fel az ágyról, ahogy csak a fájós lába engedte. Közben a botja hangos csattanással landolt a földön, de ő ezzel mit sem törődve sietett ki a konyhába. Ott az asztalra támaszkodva próbált mélyeket lélegezni, nehogy olyat tegyen, amit később még megbánna. Vagy amiért lecsuknák. Közben meghallotta, hogy valaki bejött utána a konyhába.

- Greg, minden rendben? – kérdezte egy kellemes, női hang.

- Nem, nincs rendben! Le akartál itatni, Allison! – ordított rá megfordulva a nőre House. Csak aztán kezdett neki derengeni, hogy a nevekkel itt valami nincs rendben. De hát Allison a nő neve, nem? Akkor? Végül feladta. Ehhez teljesen józannak kéne lennie.

- Ettől nagyon nehéz lerészegedni. Viszont már kis mennyiségben is valamennyire elkábít, és nem leszel utána másnapos. Hasznos kis ital, nemde? A bácsikám kiskorom óta ezzel kísérletezett. Azért küldte, hogy megmutassa a sikerét. Amolyan termékmintaként. A kiütős részt csak én találtam ki. Látod, Greg? Végül is igazad volt már megint. Mindenki hazudik. De elég ebből pár korty, és igencsak megered az emberek nyelve. Most pedig beszélgessünk! Miért kerülsz? – szegezte neki a kérdést House-nak, aki eddig néma döbbenettel az arcán állt pár lépésnyire tőle. Miközben beszélt, a férfi végig a szemébe nézett, de az utolsó mondatánál elfordította a fejét, és inkább a padlót kezdte el fixírozni.

- Engedj el! - kérte a nőt halkan. De nem az történt, amit szeretett volna. Helyette Cameron közelebb lépett hozzá, és az álla alá nyúlva gyengéden maga felé fordította a férfi arcát. De attól, amit a szemében látott, Cameron kis híján meghátrált.

- Greg, te rettegsz! –ejtette ki suttogva a szavakat – Mi baj van? Mitől félsz? – kérdezte halkan, majd lábujjhegyre állt, és egy óvatos csókot nyomott House szájára, hátha attól kissé megnyugszik a férfi. De ahogy egy fél lépést hátrált, rájött, hogy épp az ellenkezőjét érte el ezzel. House már szabályosan remegett, és próbált minél távolabb kerülni a nőtől. Cameron megrendülve lépett volna hátrébb, de ekkor valami olyan történt, amire semmiképp sem számított: House egy hirtelen mozdulattal visszarántotta őt magához, és megcsókolta. Ebben a csókban nem volt benne más, csak mindent elsöprő vágy és vad szenvedély. Cameron pedig egy cseppet sem tiltakozott. Kész volt megtenni bármit, amit a férfi kér.

H&C

House reggel kissé fájó fejjel kelt fel. Hirtelen nem értette, mit keres ő egy idegen szobában, idegen ágyban, egy idegen (és igencsak alulöltözött) nővel maga mellett. Aztán ahogy lassan kitisztult a feje, eszébe jutott a tegnap este. A vacsora, az az akármilyen ital, Cameron bátortalan csókja, amit pedig az ő követelőző csókjai követtek, és az az utáni tizennyolcas karikás részek. Nagyot sóhajtva ránézett a békésen alvó nőre, akinek az ajkain halvány mosoly látszott, majd felkelt, hogy megkeresse a ruháit.

Miután teljesen felöltözött, bement abba a szobába, ahova Cameron előző este a kulcsot rejtette. Körülnézett. Mindenhol polcok és dobozok álltak egészen a mennyezetig. Halvány hajnali fény szűrődött be az egyetlen apró ablakocskán, ami helységben volt. House célirányosan indult meg felé, majd kinyitotta az ablakot, és benyúlt a párkány alá. Csakhamar meg is találta a lakáskulcsot a párkány aljára ragasztva. „Túl kiszámítható."

Miután bekapott egy szem Vicodint, kinyitotta a bejárati ajtót, és kilépett rajta. Még egyszer visszanézett a lakásba.

- Látod, Allison, ettől féltem. – suttogta a néma csöndbe, majd a kulcsot behajítva a lakásba becsukta maga mögött az ajtót.