Cím: Káprázat
Írta: ferler

Fandom: Bleach
Korhatár: 18 éven felülieknek (Adult ++)
Karakterek ebben a fejezetben: Kurosaki Ichigo, Urahara Kisuke, Ukitake, Kyouraku, Yoruichi, Ikkaku, Yumichika, Renji, Isshin, Unohana, Aizen, és a többiek

Páros: Urahara Kisuke és Kurosaki Ichigo; Kyouraku Shunsui és Ukitake Jyuushiro; Abarai Renji és Kuchiki Byakuya
Műfaj: dráma, akció
Jogok: Bleach és a hozzá tartozó jogok és karakterek Kubo Tite tulajdona. Nem származik anyagi hasznom a történet megírásából.
Állapot: folyamatban

Fejezet: 12/13

Figyelmeztetés: homoerotikus tartalom, angst, depresszió, OOC, durva szavak használata, fizikai erőszak, említett szereplőhalál, nyílt szexuális jelenet (BL), szexuális erőszak és végletekig csöpögősen romantikus

Lásd további megjegyzések a történet előtt.

– Ichigó! – szólongatta Zangetsu. – Fel kell ébredned.

– Hagyjad! – szólt Shirosaki. – Nem hall minket.

– De valahogy akkor is reakcióra kellene bírnunk – morfondírozott a zanpakutou. – Még soha nem volt elérhetetlen a számunkra. – A hollow elgondolkodott.

– Teljesen lekapcsolt. Így még azt sem tudom elmondani neki, amire rájöttem az öreg szandál-kalappal kapcsolatban – mondta. Zangetsu ránézett.

– Szóval te is úgy látod – kérdezte óvatosan a kard –, hogy Aizen hazudott?

– Még szép – vágta rá a másik. – Már csak arra kell rájönnünk, hogyan is mondhatnánk ezt el a királynak. Sajnos nem úgy tűnik, hogy önmaga rájönne az átverésre.

– Talán, ha mindketten megpróbálnánk egyszerre idehúzni – gondolkodott hangosan Zangetsu –, akkor lenne esélyünk.

– Megint ez a kibaszott eső – mérgelődött Shirosaki, ahogy felállt. – Pedig reméltem, hogy örökre megszabadultunk tőle. Na, próbáljuk!

Az éjjel nem sokban különbözött a nappaltól Hueco Mundóban: ugyanaz a kietlen táj, homok és szél: mind tükrözte a lelkében lévő űrt. Megölte. A saját kezével. Az egyetlent, akit teljes szívéből szeretett. Ezek után nincs oka arra, hogy éljen, de még meghalni sem tud. Élettelen tekintettel nézett ki az ablakon: Aizen nem tartotta az alagsori cellákban, most, hogy reiatsuját lepecsételte, nem volt veszélyes. Már három napja volt itt egyedül. Nem sok idő, de maga volt a végtelenség Ichigónak, Volt ideje gondolkodni – és dönteni. Az éhséget és szomjúságot talán elviselhetetlennek kellene éreznie, de minden testi kínt, lelke örömmel fogadott: vezeklésként, azért, amit tett. Idővel követi a másikat csendesen a halálba.

Az ajtó halkan nyílt, Aizen jött be rajta. Minden nap meglátogatta. Talán élvezetet talált élettelen szemében, mellyel a végtelen homokbuckák között kereste az arcot, melyet látni kívánt, de sohasem találhatta meg. Elmosolyodott, s kezeire nézett. Aizen lemosta gondosan, és neki nem volt ereje tiltakozni. Új ruhát is kapott: fehéret, amilyet a másik is viselt, de testének tisztasága nem mosta le lelkét is: még mindig látta kezén a száradt vért, s nem is fogja tudni már eltüntetni onnan soha.

– Gyönyörű, mikor mosolyogsz – mondta halkan Aizen, ahogy az ajtóban állt. Lassan odament mellé, s követte tekintetét kezéről a holddal megvilágított tájra. – Rá gondolsz, ugye? – kérdezte. Ichigó nem válaszolt, tovább nézett a semmibe. – Nem is kell felelned – nevetett csendesen a hadúr. – Szeretem látni, ahogy szenvedsz – suttogta, ahogy közel hajolt a füléhez, érezte Ichigó testének melegét, izgató illatát. Lassan végigsimította ujjaival nyakának vonalát, kitapintva pulzusának szabályos verését: nem lett sem szaporább, sem lassabb az érintésétől, mintha nem is érezné. – Ichigó – suttogta. – Nem gondoltam volna, hogy valaha mást is olyan erővel fogok megkívánni, mint Gint, még a kezdetekben. – Kezébe fogta nyakát, mintha meg akarná fojtani, ujjait erősen rászorította gégéjére. – Talán az a vonzó benned, hogy nem vagy az enyém – elmélkedett; keze lecsúszott a fehér ruha gombjaihoz, s lassan elkezdte kigombolni azt. Ichigó nem mozdult, Aizen csalódottan sóhajtott. – Ebben így nincs semmi élvezet. Talán, ha tiltakoznál, de így – tette hozzá – semmi élvezet. – Lassan lecsúsztatta kezét mellkasán, hasán, egészen a nemi szervéig. Megsimogatta Ichigó péniszét a ruhán keresztül. – De türelmes leszek. Tudom, hogy önszántadból fogsz hozzám jönni. Nem azért, mert szeretnél, hanem, hogy büntesd magad. Te és én nem sokban különbözünk.

Mielőtt kilépett volna, még hátraszólt. – Este folytatjuk, amit elkezdtünk. – S kiment a szobából. Ichigó mintha észre sem vette volna, hogy bárki is járt a szobában, tovább nézte az árnyakkal borított tájat.– Nemsokára követlek – mondta –, de előbb még el kell intéznem valamit. – Becsukta szemét, hogy koncentráljon: be kell jutnia belső világába, hogy beszéljen Zangetsuval és Shirosakival. Nincs már miért élnie, együtt fognak meghalni: magával viszi Aizent is. Most biztos lesz benne, hogy nem hibázza el.

A következő pillanatban már kardja és hollow énje társaságában találta magát.

– Na, végre – kiáltott Shirosaki. – Azt hittem már soha nem térsz magadhoz!

– Nincs sok időm – mondta fáradt hangon Ichigó, tudomást sem véve hollow énjének kifakadásáról. – Nem tudom, hogy mikor fog Aizen visszajönni.

– Ichigó – kezdte Zangetsu. – Azt hittem, már soha nem látlak viszont, pedig egy fontos mondanivalóm van.

– Ha visszajön, meg fogom ölni – folytatta, nem is hallotta a zanpakutout. – S vele együtt magunkat is.

– Nem hallasz? – kérdezte az idős alak ijedten.

– Hallak, os-san – felelte Ichigó szomorúan.

– Szeretném, ha rám figyelnél – kérte. – Érezzük a szomorúságod és fájdalmad. Tudjuk, hogy mit hiszel. De gondolkodtunk, s másra jutottunk. – Ichigó értetlenül nézett a másik arcába.

– Mit beszélsz? – kérdezte. – Nem értem a szavaidat.

– Azt hiszed Urahara-san halott – felelt Zangetsu helyett Shirosaki. – Mi viszont nem értünk egyet veled.

– Ne szórakozzatok velem – mondta Ichigó. – Mindannyian láttuk, hogy ott feküdt, s az a sok vér – nem tudta befejezni a mondatot, még most is érezte kezén annak melegét, látta a másik szemét, abban először a meglepődöttséget, majd a felismerést, végül a szomorúságot. Soha nem lesz képes elfeledni egyiket sem.

– Ichigó! – ütötte arcon a hollow. – Most nincs időnk arra, hogy a múlton rágódj! És már kezdem unni ezt a tehetetlenséget. Mióta vagyunk mi ennyire gyengék? Mióta hagyjuk, hogy mások irányítsák az érzékszerveinket? Hogy Aizen lábtörlőnek használjon?! – kiáltotta dühösen. Zangetsu nyugtatóan rátette a kezét a vállára.

– Elég lesz – mondta halkan. – Neki kell rájönnie. – Mesterére nézett.

– Ichigó – szólította meg. – Emlékszel mi történt egy éve?

– Egy éve? – kérdezett vissza frusztráltan Ichigó. – Nem értek semmit.

– Emlékezz Ichigó, fontos! – szakította félbe Shirosaki. – Erőltesd meg azt a tyúknyi agyadat végre! Mi történt volna, ha Urahara-san meghalt volna?

– Nem tudom – válaszolta dühösen a helyettes shinigami. – Egy éve… - gondolkodott. – Ha meghalt volna, akkor a Hougyoku felrobbant volna – mondta halkan.

– És? – sürgette a hollow.

– Arról tudnék, hiszen Aizen biztosan közölte volna velem. – Fehér képmására nézett. – De semmi ilyesmit nem mondott, tehát nem történt meg.

– Na, végre! – kiáltott mérgesen Shirosaki. – Olyan szánalmas vagy! Három napba telt, mire közölhettük veled. – Dühe enyhült, s mint ha semmi nem történt volna, leült a közelbe, háttal királyának. – Remélem, elveted most már a kamikaze küldetést. Nincs kedvem meghalni – mormogta. Ichigó még mindig letaglózva állt.

– Nem halt meg? – kérdezte, ahogy kezeire nézett. –Nem hiszem el, hogy élhet.

– Pedig jobb lesz, ha elfogadod – hallották a dallamos női hangot. – Mert szükségünk lesz rád, hogy végre legyőzzük Aizent. – Ichigó a hang felé fordult.

– Ő küldött? – kérdezte. – Oh, mondd, hogy semmi baja, nem élném túl, ha most kiderülne, hogy mégis meghalt – kérlelte.

– Nem volt könnyű, de túléltük – felelete nyugodtan. – Egyetlen szúrással nem lehet minket elpusztítani – folytatta, ahogy Ichigó mellé állt, s megsimogatta az arcát. – Szegény kicsi fiú. Szerettem volna előbb jönni, de nem lehetett. Most is azért vagyok itt, mert Kisuke-sama nem akarta, hogy egy perccel is tovább azt hidd, hogy meghalt. –Ichigóra nézett. – Mert tudtuk, hogy nem fogod használni az agyadat, és azt hiszed, tényleg meghaltunk – sóhajtott, ahogy látta a fiú meggyötört arcát. – És azért is jöttem – folytatta, – hogy közöljem veled mesterem tervét – mondta, ahogy a másik arcából gyöngéden kisimította narancssárga haját.

– Miféle tervet? – hallották Shirosaki érdeklődő hangját. – Remélem, engedi, hogy darabokra tépjük végre azt a szemét alakot. – Benihime szeme vadul felcsillant, ahogy a hollowéba nézett. Szavak nélkül megértették egymást: mindkettő vérre vágyott. Aizen vérére.

– Csak mondd, mit kell tennem – felelte Ichigó, ahogy felállt, letörölte arcát, s elszántan nézett Benihimére.

– Először is, meg kell tudnom, hogy le tudod-e foglalni Aizent, hogy Kisuke-samáék be tudjanak surranni. – Ichigó nagyot sóhajtott.

– Persze, ezt el tudom intézni – felelte. – És még?

Kórházi ágyban feküdni nem volt Urahara Kisuke kedvenc szórakozásai között. Sérülése már begyógyult, csak egy vékony heg maradt, még kicsit érzékeny volt, mikor mozgott, de hát már szerzett fájdalmasabb sérüléseket is. Unohana kapitány sejtve, hogy betege nem fog sokáig a felügyelete alatt maradni, felgyorsította a kezelést, hogy minél hamarabb talpra állítsa, de így is három napba telt, hogy nyugodt szívvel elengedhesse. Természetesen nem mondta meg betegének, hogy elmehet, hiszen minél tovább marad, annál jobb.

Urahara nem foglalkozott az őt körülvevő világgal: rá kellett jönnie, hogyan pusztíthatja el a legkevesebb gonddal a Hougyokut. Már száz éve gondolkodott rajta, hogy elfogadható megoldást találjon, még pedig olyat, amely lehetőleg nem követeli az ő vagy más életét. Épp a sokadik elméletén gondolkodott, mely eddig a legbiztatóbbnak tűnt, mikor kopogtattak kórházi szobájának ajtaján.

– Urahara kapitány! – szólt Unohana kedves hangján. – Hogy van ma? – Az ágyon fekvő férfi nem válaszolt, látszott rajta, hogy mélyen gondolkodik. A negyedik osztag kapitánya tehát válaszra nem várva, megvizsgálta, hogy biztos legyen benne, teljes mértékben begyógyult-e a seb, aztán az ágy melletti székre ülve várt. Figyelte az enyhén összeráncolt szemöldököt, a megfeszült ajkakat, a plafon fehérségében elmerült szürke szempárt, melyek egyszer csak felcsillantak, s elégedett mosoly ült ki a férfi szájára.

– Üdvözlöm, kapitány – mosolyodott el ő is. – Úgy látom, megoldotta a problémát. – Urahara balra fordult, hogy a nőre nézzen.

– Kapitány! – köszöntötte, ahogy felült, s már lendítette is a lábát az ágyról, hogy felkeljen. – Mikor hagyhatom el a kórházat? – kérdezte. Unohana elmosolyodott: számítása bevált. Habár, ha valaki is másra számított, minthogy a szőke bolttulajdonos egy perccel is tovább marad ágyhoz kötve, mint ahogy szükséges, az nagyot tévedett.

– Amikor jónak látja – felelte, aztán szigorúan nézett a férfira. – De eszébe ne jusson újabb sérüléseket szerezni. Ez a mostani sem volt olyan veszélytelen. – Urahara elnevette magát.

– Igaza van, kapitány – mondta. – Minden erőmmel azon leszek, hogy épségben térjek vissza. – Aztán elkomorodott. – De nem ez az elsődleges célom.

– Sejtem – felelte a gyógyító. Figyelte, ahogy a volt kapitány az öltözőfülkébe megy, és pár perc múlva szabvány shinigami egyenruhába öltözve visszatér.

– Köszönök mindent, amit értem tett az elmúlt három napban.

– Nincs mit megköszönnie. – A volt kapitány kinyitotta az ajtót, és elindult. – Kifelé írja alá, hogy saját felelősségére távozik a kórházból – kiáltotta utána mosolyogva. - Urahara intett.

– Természetesen, kapitány. – Urahara magabiztos, és gyors léptekkel haladt a folyosókon, hogy minél hamarabb elhagyhassa az épületet. Három napot már így is elvesztegetett, és míg ő kényelmesen feküdt az ágyban, Ichigóval isten tudja, mi történt. Ha az álmok valamit is jeleznek, nem, nem is akart belegondolni, hogy mi is történhet. – Hát nem szenvedett még eleget? – gondolta keserűen.

Nagyot szippantott a szabad levegőből, ahogy elhagyta a negyedik osztag épületét. Nem mintha bármi problémája is lett volna az ott töltött idővel, hiszen, még az ágy is meglepően kényelmes volt, nem ért rá, hogy továbbra is lopja az időt.

– Már ki is engedtek? – hallotta a kérdést. Jobbra nézett, s egy fekete köpenybe öltözött férfit látott az épület falának dőlve.– Azt hittem, hogy szereted ágyban tölteni az időt – jegyezte meg a másik férfi.

– Valóban nincs ellenemre egy kis lustálkodás – felelte Urahara élesen –, ha jó a társaság. –Akaratlanul is Ichigóra gondolt.

– Egyébként hová indulsz? – tudakolta Isshin.

–Túl sokat késlekedtem. –

– Arra következtetek, hogy kigondoltad a tervet, mellyel kiszabadítjuk Ichigót – jelentette ki. ahogy eltolta magát a faltól, s a másik felé indult.

– Valóban. Van ötletem. – Kételkedően nézett az apára. – Szabadítjuk? – kérdezte, a szó végét jelentőségteljesen megnyomva.

– Ugye nem hitted, hogy nélkülem mész? – kérdezte Isshin. Urahara meglepődve nézett rá, aztán elmosolyodott.

– A tervemhez elég egy ember – felelte. – De nem tudlak visszatartani, ugye? – A másik bólintott. – Rendben. De mielőtt Hueco Mundóba indulunk, be kell szereznem pár dolgot.

– Felőlem – egyezett bele Isshin. – Hová megyünk akkor?

– A Shotenbe, a laboromba – válaszolta Urahara. – Induljunk. – Ezzel a két alak elindult a legközelebbi senkaimonhoz.

– Azért furcsa – kezdte Isshin, ahogy haladtak –, hogy csak így elengednek minket innen, vagy, hogy eddig is hagyták, hogy itt legyünk. Semmi letartóztatás, vagy gyors kihajítás. Nem tudom, hogy ez most jó, vagy rossz jel-e – fejezte be.

– Talán most is úgy tesznek, mint az elmúlt években: félre fordítják a fejüket.

– Komolyan gondolod - nézett rá Isshin kételkedve, – hogy csak úgy hagynak téged elsétálni a Hougyokuval a mellkasodban?

Urahara elmosolyodott.

– Hát kivenni nemigen tudják. És sokkal jobb csak ott hagyni, mint felrobbantani Seireiteit. – Nagyot sóhajtott. – Szerintem még örülnek is, hogy végre elmegyek innen. Inkább pusztuljon Hueco Mundo, én, Ichigó – tette hozzá halkan, - mint, hogy itt valakinek egy haja szála is meggörbüljön. Mindig előkelő helyet foglalt el az önvédelem a listájukon– mondta keserűen.

– Igaza van – hallották Ukitake hangját. – Seireitei szeretne kimaradni ebből az egész Hougyoku ügyből. De az nem jelenti, hogy segítség nélkül küldenék el önöket. – A Seinkaimonnál egy kisebb csoport várakozott: öt fő.

– Szóval, önök a felmentő sereg? – kérdezte Urahara mosolyogva.

– Mi lennénk – válaszolt Kyouraku mély, zengő hangján. – Remélem, nem csalódott – mosolyodott el. – Csak a legjobbak jöttek. – Látták, ahogy Ukitake oldalba löki. – De most miért? Csak az igazat mondtam – durcáskodott.

– Urahara-san – szólalt meg Rukia. – A hatodik és tizenharmadik osztag kapta a feladatot, hogy segítse önöket ebben a küldetésben. Kyouraku kapitány önként jelentkezett, hogy elkísérjen minket.

– Nem hagyhattam, hogy az én Jyuushiróm egyedül menjen ilyen veszélyes helyre – kacsintott Ukitakéra.

– Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy egyedül nem tudnám teljesíteni a feladatot? – nézett rá élesen a szőke kapitány.

– Nem, dehogy – nevetett idegesen a nyolcadik osztag vezetője. – Soha ilyen eszembe nem jutna. – De Yama-jii jól tudja, hogy ahová te mész, oda megyek én is. Biztosan beleszámolt engem is a küldetésbe – próbálta elhessegetni Ukitake arcáról a kételkedést.

– Azt hiszem, indulhatunk – hallották messziről Byakuya hangját. – Eleget késlekedtünk. – Ezzel átlépett az időközben megnyitott Senkaimonon. Renji visszanézett, megvonta a vállát, és követte kapitányát az élők világába.

– Szóval ezt tervezi Urahara-san – morfondírozott Ichigó. – Gondolom ennél jobb ötlete nincsen.

– Sajnálom, Ichigó – mondta Benihime szomorúan. – Ennek így kell lennie. – Ichigó elnézett a felhőkarcolók között. Zanpakutója és hollow énje aggodalmas arccal ültek.

– Nekem nem tetszik a terv – jelentette ki Shirosaki.

– Ha van jobb ötleted, nyitottak vagyunk rá – vágott vissza élesen Benihime. – Senki sem örül ennek a tervnek.

– De akkor is – ellenkezett tovább a hollow. – Titokban settengeni és hátulról támadni. Semmi dicsőség nincs ebben a tervben. Elé állni és lekaszabolni. Az már valami – puffogott.

– Ichigónak kell döntenie – mondta nyugodt hangon Zangetsu. – Mi pedig támogatjuk – nézett élesen Shirosakira. A hollow mérgesen, de bólintott.

– Még szép. Nem is kell kérdezni – motyogta. Mindenki a helyettes shinigamira nézett, s várta, hogy döntsön.

Ichigó arca nem árult el semmit. Barna szemei mozdulatlanul keresték a választ a messzeségben. Vonásai megkeményedtek, ahogy Benihimére emelte tekintetét.

– Mondd meg Urahara-sannak, hogy követem a tervet. A legapróbb részletig. A ma este épp annyira megfelel, mint bármelyik – jelentett ki.

– Ichigó – kezdte Benihime, de aztán félrenézett és úgy folytatta halkan. – Megmondom neki.

– Ma este, ahogy a napok helyet cserélnek az égen, jöhettek. Mindent megteszek, hogy lefoglaljam Aizent.

– Biztos jó lesz ez így? – kérdezte kétkedően Renji. A Shotenben az asztal körül ültek, mely az előző beszélgetésnek is helyt adott.

– Nincs más lehetőség – felelte kurtán Urahara. – Nem a legzseniálisabb ötlet, amivel valaha előálltam, de pillanatnyilag nincs más.

– Kisuke-sama – mondta Benihime. – Megérkeztem. Ichigó üzeni, hogy ma este, mikor a napok helyet cserélnek az égen Hueco Mundóban, leköti Aizent. Nem lesz sok időnk, de üzen, mikor léphetünk be Las Nochesbe.

– Aizen észrevett? – kérdezte a mestere.

– Nem volt ott. Ez nyugtalanít egy kicsit. Nem tudjuk, mire is készül. Minden esetre engem nem érzékelhetett. Az összekötött lelkek közti átjárást csak ők érzékelik, senki más.

– Rendben, hercegnő. Köszönöm.

– Nincs mit köszönni. Majd, ha kiszabadítjuk Ichigót. – Gondolkodott, hogy folytassa-e, hiszen mestere biztosan sejti, milyen állapotban volt Ichigó a nélkül is, hogy elmondaná, és nem szabad, hogy bármi is elvonja a figyelmét most. – Kisuke-sama? – kezdte végül.

– Igen?

– Siessünk – kérte. Ennél többet nem mondhatott, de Urahara ebből is megértette, amit üzenni akart. Lecsukta szemét, hogy senki ne láthassa a benne tomboló érzelmeket.

– Urahara-san? – hallotta Ukitake aggódó kérdését. – Minden rendben van? – Már egy ideje mozdulatlanul ült a szemükben. A bolttulajdonos nagyot sóhajtott, és az asztal körül ülőkre nézett, ahogy megszilárdította tekintetét.

– Az akciót ma este fogjuk végrehajtani – jelentette ki. Nagy felháborodás támadt.

– De Urahara-san – kiáltotta Renji. Tekintete találkozott a másik férfiével, és a benne látott dühtől elakadt a lélegzete. Még soha nem látta az idősebb férfit másnak, csak joviálisnak.

– Benihime beszélt Ichigóval, és a ma estében állapodtunk meg. Ha jól számolom – és a többiekre nézett, - még van 12 óránk, hogy felkészüljünk. Most, hogy többen vagyunk, a siker esélye is nőtt.

Ichigó tétován állt az ajtó előtt. Végig gondolt mindent, számba vette a lehetőségeket és eshetőségeket: a legjobbtól a legrosszabbig. Hajlott afelé, hogy inkább a legrosszabb fog történni, mint a legjobb, de semmi nem tántoríthatta el. Megrázta a fejét. Semmi szükség gondolkodásra, tudod, mit kell tenned – mondta magának. – Már csak arra kell figyelned, hogy jól játszd a szereped. Zangetsu!

– Tessék, Ichigó – felelte.

– Amikor eljön az idő, tudod, mit kell tenned.

– Tudom. – Nagyot sóhajtott. – Urahara meg fogja érteni – tette hozzá.

– Remélem. – mondta Ichigó halkan, ahogy végig simította az ajtót. – De ezen majd később gondolkodunk. – És bekopogott.

– Szabad! – felelte Aizen. Ichigó lassan belépett. Figyelt, hogy arca ne áruljon el semmit. Aizen nem tud semmit. Még az hiszi, hogy ugyanolyan tehetetlen és kétségbeesett, mint délelőtti látogatásánál. A terv kulcspontja, hogy ez a hite ne is változzon.

– Ichigó! – Állt fel meglepődve a hadúr. – Oh, sejtettem, hogy egyszer eljön ez a pillanat – mondta, – habár, egy kicsit későbbre vártalak. De – vetette el kétségeit – sohase becsüld alá az önkínzásra való hajlamot. – Odament Ichigóhoz és a szemébe nézett. – Mit szeretnél?

A fiú nem tudta mit válaszoljon. Ha túl erőszakos, akkor gyanút kelthet, de ha nem mond semmit, akkor lehet Aizen elküldi, és nem teljesíti a terv rá eső részét. Mindenképpen le kell foglalnia, míg a többiek bejutnak!

– Itt az idő – mondta Zangetsunak. – Nem tudom, meddig tudom lefoglalni, szóval, jobb lesz, ha sietnek. – Érezte, ahogy Zangetsu kilép a lelkivilágából. Furcsa érzés volt, mintha a lelkét húznák egyre messzebb és messzebb, s érezte, ahogy Urahara lelke megérinti a sajátját. De most nem figyelhetett erre, koncentrálnia kell. Ahogy Aizenre nézett, látta annak önelégültségét.

– Tudom, miért vagy itt – mondta, – nem is kell felelned. A következő, amit Ichigó érzett, hogy két erős kar ragadta meg, és húzta közelebb egy idegen testhez, és érezte Aizen szájának érintését a sajátján. Ösztönösen el akart húzódni, de a karok nem engedték: erősebben szorították. Ahogy tiltakozni akart, kinyitotta a száját, de Aizen kihasználta az alkalmat, és nyelvét a szájába dugta, hogy elmélyítse a csókot. Ichigónak emlékeztetnie kellett magát, hogy nem lehet túl ellenálló, de meg sem adhatja magát. Minden a megfelelő arányon múlik most. Tehát, habár távol tartotta magát a másiktól kezeivel, nem szakította meg a csókot. Tűrte, hogy a másik azt tegyen, amit akar. Egy kis idő után Aizen abbahagyta szájának felfedezését, és arrébb húzódott. Ichigó érezte a másik ízét, és testének értését.

– Ez már tetszik – mondta a férfi. – Kisebb kihívás, mint számítottam, de emellett jó szórakozás. Lássuk, mit csináljak veled. – Végig mérte Ichigót. – Nem hinném, hogy fájdalommal elérném, amit akarok. Biztos vagyok benne, hogy az csak kielégítené lelked vágyát. Nem. –Fény gyúlt a szemében, ahogy döntésre jutott. – Amire most éppen nincs szükséged, az a gyengédség. Szenvedni akarsz; érezni a gyötrelmet, amit a szívedben érzel. Egyáltalán nem akarod élvezni, amiért ide jöttél. Azt akarod, hogy fájdalmat okozzak, hogy a testi kín elfedje, amit érzel. – Lassan eltávolodott Ichigótól, megfordult és a fiókos szekrényhez ment, ami az ágy mellett volt. – De sajnos ezt nem adhatom meg neked. – Ichigó pánikba esett. Felkészült mindenre: fájdalomra, szenvedésre, de erre nem. Gyengédség? Végül is, mire játszik Aizen?

– Vetkőzz le és feküdj az ágyra – utasította. Ichigó egy pillanatra tétovázott: nem tudta, mit tegyen. Azonban, még mindig időt kellett nyernie, az ár most nem volt fontos. Lassan levette a ruháit és az ágy közepére helyezkedett.

– Feküdj a hátadra – hallotta. – Úgy. – Aizen mellé feküdt és furcsa tekintettel nézte végig a lábujjától egészen a szeméig. Ott megállapodott a tekintete. – Bánthatnálak – mondta egyszerűen. – De nem foglak. – Lassan végig simította kezeit Ichigó karján és a feje fölé emelte, Ichigó érezte, ahogy reiatsuval az ágytámlához köti mindkét kezét. – Nem akarom, hogy mozogni tudj – mondta, ahogy Ichigó érezte, ahogy bokái köré fonódik a reiatsu kötél és széthúzza lábait és azokat az ágy másik végéhez kötözi. – Ginnel direkt szereztünk be vaslábas ágyat – mondta – mindketten élveztük a játékokat. – Ichigó csak elgondolni tudta, milyen játékokról beszélhetett Aizen. – A kötés csak elővigyázatosság. Tudom, hogy feloldottad a pecsétet, és így bármikor kiszabadulhatsz. De tudnod kell, hogy azzal csak élvezetesebbé tennéd számomra a dolgokat. Semmit nem élvezek jobban, mint egy törött szárnyú kismadár vergődését. – Ichigó mellkasára tette a kezét. – Érzem, ahogy szívdobogásod egyre gyorsul. Félsz? Nem. Izgatott vagy. Pedig még csak most kezdtük. Ah, vagy még soha nem voltál kikötözve? Urahara nem mutatta meg, milyen felszabadító lehet a kontroll teljes feladása? – Ichigó arcába nézett. – Nem, nem hinném, hogy ilyen messze ment. Valószínűleg inkább foglalkozott a te vágyaiddal, mint a sajátjával. Nem igaz? – Végig simította Ichigó oldalát. – Gyengéd volt és kedves. Megértő. De nem őszinte. Nem mondta, hogy mit szeretne. Hogy te mit csinálj, hogy neki is jó legyen. Kérdezted valaha? – Ichigó nem tudta, mit feleljen. Soha nem kérdezte, hogy mit akar a másik, sohasem kérdezte, hogy jó volt-e, hogy tetszett-e neki. Csak azt tette, amit akart. Ami neki jó volt. Önző volt. Mi van ha… mi van, ha Urahara egyáltalán nem akarta? Mi van, ha tényleg komolyan gondolta, hogy nekik nem kellene ezt csinálni. De akkor miért? Miért tett meg mindent, amit Ichigó kért? – Hallotta, ahogy Aizen elkuncogja magát. – Rájöttél ugye? – kérdezte, ahogy közel hajolt az arcához. – Szánalom. A nagy és okos Urahara Kisuke megszánta az elesett és elgyötört kis Ichigót. Ismerem őt már nagyon rég óta. Tudom, milyen az ágyban. – Ichigó felkapta a fejét. – Nem, ő meg én sohasem. De ismerek olyat, akivel igen. Érdekel mit meséltek? – Ichigó tudta, hogy nem kellene figyelnie rá, hogy nem kellene meghallgatnia, hogy minden, amit mond, csak azért van, hogy fájdalmat okozzon neki – nem fizikailag, hanem ott, ahol még annál is jobban fáj: a lelkében. Megpróbálja kihasználni bizonytalanságát, de agyának egy része nem hallgatott a racionális énjére. – Hmm, hogyan is jellemezték? – úgy tett, mintha gondolkodna. – Szenvedélyes. Kreatív. És mindenekelőtt domináló.– Lassan Ichigó testére feküdt. A fiú érezte a ruha anyagát, ahogy hozzá dörzsölődött. – De veled nem ilyen volt, ugye? Kedves, megértő, óvatos. Gondolkodtál rajta, hogy miért? – Ichigó becsukta a szemét. Nem akarta hallani. – Mert szánalmat érzett. – suttogta a fülébe. – Nem szerelmet, vagy vágyat. Egyszerűen azt adta, amiről hitte, hogy szüksége van ennek a kicsi kis szajhának. Tudom életed nagy történetét. – Ichigó nem akarta tovább hallani. Mert, igen, az volt. És most is azt kellett tennie, amihez oly nagyon értett. Le kellett foglalnia Aizent. – Hát akkor legyen úgy, ahogy lennie kell – gondolta. Kinyitotta a szemét, Aizen ajkaira függesztette tekintetét. – Nem fogom azt képzelni, hogy valaki más – döntötte. – Megérdemlem, hogy ő legyen az. – Ezzel megcsókolta. – Urahara-san sokkal jobbat érdemel nálam.

– Jó fiú – nevetett fel Aizen, ahogy viszonozta. – Jó fiú – gondolta – és kiszámítható.

Urahara érezte, ahogy Zangetsu átlép hozzá. Nem volt szándékában a lélek kapcsolatot a fiú és maga közt létre hozni, de egész hasznosnak bizonyult. És a következmények? Majd azon gondolkodnak később. Nem mindenkivel esik meg, hogy kialakul közöttük ez a kötés. És talán, reménykedhet abban, hogy… - de most nem ért rá ezen morfondírozni.

– Zangetsu – üdvözölte a zanpaktou-t. Még sohasem látta. Ez is Ichigóra jellemző, hogy kardja megtestesülése egy öregember. Habár fiatal a fiú, lelke érett – talán túl érett is.

– Mi az üzenet? – kérdezte.

– Most nem figyel Aizen – kezdte a másik. – De ez nem jelenti, hogy őrökkel nem kell számolni. Habár senkit nem láttunk, lehetséges, hogy vannak. Amint bejutunk a palotába, el tudlak vezetni Aizen hálószobájához. – Urahara felkapta a fejét.

– A hálószobához? – kérdezte vissza. – Értem – sóhajtotta. – Sejtettem, hogy Ichigó valami ilyesmire készül. Siessünk. – Nem örült ennek a fejleménynek, de hazudna, ha nem számított volna erre az eshetőségre. Mi mással lehetne lekötni Aizent? Ichigó nincs olyan állapotban, hogy harcra hívhassa ki, és az eszébe sem jutna, hogy vitával kösse le. Hát egy másik féle harcba bocsátkozott bele. – Remélem –gondolta – semmi maradandó sebet nem fog szerezni. Vannak sebek, mélyebbek, mint amit egy kard tud okozni. Ichigó, tudd, mit csinálsz!

– Mehetünk – mondta a körülötte állóknak. – Tudjátok mi a dolgotok. Innentől számítva tizenhét percünk van. Próbáljatok meg annyi lelket elterelni száz kilométeres körzetben., amennyit csak lehet. – Ezzel ketté vált a felmentő sereg. Urahara és Isshin kivételével mindenki elindult a főkapu felé. Reiatsujukat kiengedve mentek, hogy a gyengébb hollowkat elijesszék, az erősebbeket pedig elkergethessék.

– Elég nagy őrültség ez a terv – vigyorgott Isshin, – de egyben zseniális is. Kár, hogy nem pusztítja el egész Hueco Mundót.

– Szerencse, hogy nem – válaszolta Urahara. – Ha eltűnne Hueco Mundo, felborulna a világok közti egyensúly, és beláthatatlan következményekkel járna. Így is túl nagy pusztítást fog végezni. A hollowk is csak lelkek, azért vagyunk shinigamik, hogy feloldozzuk őket szenvedéseik alól és visszavezessük őket az újjászületés körforgásába, s most sok lélek fog örökre megsemmisülni – sóhajtott. – Akkor mi is indulhatunk. – Isshin szemébe nézett. – Amit találni fogunk nem fog tetszeni neked, Isshin, de kérlek, őrizd meg a hidegvéred. Ichigó csak azt teszi, amit szerinte tennie kell, hogy bejuthassunk.

– Mire célzol ezzel? – kérdezte élesen Isshin, hangjában bizonytalanság rejlett.

– Majd meglátod – felelte. De remélem nem – gondolta szomorúan. Megrázta fejét, hogy kiverje e gondolatokat: most koncentrálnia kell. – Nem szükséges óvatoskodnunk – mondta. – Aizen akarja, hogy eljussunk hozzá, s biztosan nincs körülötte egy őr sem.

A messzeségben fenségesen állt Las Noches, melyből Aizen irányította Hueco Mundót, mikor még volt hatalma. Amikor megostromolták az erődítményt, senki nem figyelt annak épségére: mára csak egy romhalmaz maradt. Urahara most is emlékezett a napra: annak minden másodpercére. Az agóniára, amit érzett, mikor látta Gin kardját áthaladni Ichigó testén, s a dühre, mely elborította elméjét egy másodpercre, s a következőre, mikor a harmadik osztag bukott kapitányának meleg vérét érezte kezén. Nem volt az a gyilkos típus: jobban szeretett a háttérből irányítani, s másra bízni a piszkos munkát – nem tagadja, ő már csak ilyen – de abban a pillanatban, ott, bárkit megölt volna, aki a fiú épségét fenyegette. Hogy is tudta ilyen sokáig áltatni magát, hogy amit érez, csak fizikai vonzalom, semmi több?

Magabiztosan haladtak előre, buckától buckáig. Amint közeledtek a falhoz, egyre inkább ki lehetett venni a pusztítást. Ahogy lépkedtek a kőhalmok, füstös gerendák, és megfeketedett vértócsák között, ha akarta volna, emlékezett volna, hogy melyik, melyik barátjától származott. Amint beléptek a főépületbe, meglepődve tapasztalták, hogy itt kisebb volt a rombolás. A márványlépcső még most is büszkén állt: hirdetve uralkodói egykori dicsőségét.

– Ha jól emlékszem – kezdte Urahara – Aizen magánlakosztálya erre van. – Felmutatott a lépcsőn és ott balra. – Csak óvatosan: nem tudhatjuk, hogy milyen csapdákat rejtettek el, vagy maradtak még régről. – Ezzel mind a ketten elindultak csendben felfelé.

– Tényleg nem maradt egy támogatója sem, hogy egy testőr sincs – jegyezte meg Isshin.

– Nem hinném, hogy az lenne a helyzet – szólt Urahara, ahogy kezét végi húzta a korláton, s ujjai között összemorzsolta a port. – Inkább nem akarta, hogy zavarják. Az ilyeneknek, mint ő, mindig vannak fanatikus hívei, akik kitartanak mellette az utolsó utáni pillanatig. És… – kezdte, de hirtelen egy nagy reiatsu kisülést éreztek. – Ichigó! – mondta élesen, ahogy az emelet felé nézett, s kettesével szedve a lépcsőfokokat elindult, amerről érezte a fiút, Isshin szorosan a nyomában.

Ichigó érezte, ahogy Aizen kihúzza ujjait nyílásából, és elhelyezkedik a lábai között. Fejét jobbra fordította, hogy ne lássa a másik arcát. Sokkal könnyebb lenne, ha hátulról csinálná – gondolta. Megígérte magának, hogy elviseli, akármi is jöjjön, de erre nem számított: Aizen tényleg azt tette, amit ígért. Szelíd volt és óvatos. Minden érintése ezerszer jobban fájt a fiúnak, mert nem fájt egyáltalán. Sőt! Nagyon is élvezte a kényeztetést. – Áruló test! – mérgelődött magában. – Miért nem tud passzív maradni? Miért kell – egy pillanatra lecsukta a szemét – miért kell, hogy reagáljon a legkisebb gyengédségre is? – Egész eddigi életében a testén keresztül próbálta meg feloldani a lelkében keletkezett űrt – de nem járt sikerrel. Most, hogy végre talált valakit, akit szeretett, úgy érezte, hogy felhagyhat testének használatával. És erre? Itt fekszik, azzal az emberrel felette, akit a legjobban vet meg a három világban. Azzal, aki megölte a barátait, megpróbálta megölni őt, és szenvedései nagy részéért felelt. Érezte, hogy Aizen elhelyezi péniszét, és a következő pillanatban már a testében is volt. A fiú felszisszent.

–Fájt? – kérdezte a másik, ahogy kicsit visszább húzta magát. – Nem akartam elrontani az élvezetet – folytatta, – de úgy látom, Urahara-sannak még nem volt elég ideje, hogy kitágítson. Milyen kár – mosolyodott el. – Mert, amint megtudja, hogy én is megdugtalak, már nem is fog. – Ichigó dühösen visszafordította a fejét és ránézett Aizenre. – Azok nem érdekelhették, akik előtte voltak, de most gyakorlatilag megcsalod őt. Önszántadból jöttél ide, és ellenállás nélkül beengedtél magadba.

– Ez nem… – kezdett el tiltakozni Ichigó.

– Ez nem, micsoda? – kérdezte vissza a hadúr. Szája széles mosolyra nyílt. – Csak azt ne mondd, hogy ez nem volt konszenzuális? – kuncogott. – Még egy karmolás nyom sincs rajtam, amivel bizonyíthatnád, hogy ellenálltál.

– Ichigó, ez szánalmas – hallotta Shirosaki hangját. – Ezt már nem hagyhatod! Vége az időknek, mikor erre menekültél.

– Ne hidd el egyetlen szavát sem – figyelmeztette Zangetsu. – Tudja nagyon jól, hogy Urahara-sant nem fogja érdekelni, hogyan nyertél időt, hogy bejuthassanak. Ő és az apád erre tartanak. Már nemsokára ideérnek. – Ideérnek. Visszhangzott Ichigó agyában. – Ezt nem… – Aizen csípőjének egy erős lökése rántotta ki lelki világából.

– Ichigó, Ichigó! – hallotta Aizen mérges sziszegését. – Nem engedhetem, hogy ne éld át együtt létünk minden pillanatát. Tudod, régóta várok erre a pillanatra, és szeretném kiélvezni. – Ezzel kihúzta magát Ichigóból, csak a pénisze vége maradt benne, majd erősen visszalökte magát. – Nem gondolkodtál soha – lihegte fülébe, ahogy teljes testével betakarta, – hogy miért is gyűlölt Gin annyira? – Ichigó meglepetten Aizenre nézett. – Ah, szóval, az sem tűnt fel, hogy utál. – Még erősebben kezdett el mozogni, lábával még több erőt víve a lökéseibe. Majd teljesen kihúzta magát. – Féltékeny volt – folytatta, amit az előbb elkezdett, – mert az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak, meg akartalak törni. Kihívás voltál. És, mikor megtudtam kinek a fia vagy, csak tetőzött a vágyam, hogy az enyém légy.

– Ah – szisszent fel a fiú, ahogy Aizen ismét visszacsúszott belé. Ritmusát egyre inkább elvesztve mozgott benne, ahogy egyre közelebb került a beteljesedéshez. De még nem juthatott el oda, ezért megint megállt. Ichigót megőrjítette. Habár nem akarta, teste ingerlésre vágyott, hogy ő is elérhesse a csúcspontot.

– Te és a szeretőd – kezdte a bukott hadúr, hangja tele volt fájdalommal és megvetéssel – megöltétek azt az egyetlen lelket, aki valaha is megérintett. – Ichigó szemébe nézett, aki nem tudta elfordítani fejét a másik arcától, mely tele volt érzelmekkel. Nem is gondolta, hogy még képes érezni ez a velejéig romlott lény. – Ne értsd félre, nem szerettem Gint, de az enyém volt. – Erősen megszorította a fiú karjait. Ichigó biztos volt benne, hogy nyomot fog hagyni. – Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is állhatnék bosszút, amiért elvettétek tőlem. – Ichigón végig futott a hideg, ahogy Aizen a szemébe nézett. – A halál túl egyszerű lenne, de míg azt hittétek, hogy halott vagyok, volt időm kutatni és tervezgetni. Rátaláltam egy régi méregre, ami épp megfelel a céljaimnak. Igaz, – tette hozzá mintegy mellékesen – tőlem is áldozatot követelt: meg kellett mérgeznem magam vele, hogy – és itt mintegy megerősítve mondanivalóját, megint erőteljesen kezdett Ichigóba hatolni – átadhassam neked.

– Hogyan? – kérdezte Ichigó halkan, - nem is ettem vagy ittam semmit. – Aizen kegyetlen mosolyra húzta a száját, Ichigóban megfagyott a vér.

– Az, hogy magamévá teszlek most, nem csak azért élvezetes, mert te nem akarod, hanem mert ez az első lépés a bosszúmban. Amint a spermám a testedbe jut, elkezdődik a második fázis. – Ichigó megremegett. – Ki kell jutnom innen most – gondolta kétségbeesetten és elkezdett ide-oda hánykódni az ágyon, azonban Aizen erősen fogta a karjait és a reiatsu kötelek is erősen tartottak, s egyre inkább ráfonódtak csuklójára és bokájára, ahogy próbálkozott.

– Óvatlan voltam – gondolta mérgesen, – nem gondoltam, hogy ez lesz belőle! – s pánikja egyre nagyobb lett, ahogy érezte, hogy Aizen egyre közelebb kerül az ejakulációhoz. Már nem beszélt, nem nevetett erőfeszítésein, hanem minden erejét felhasználva a vég elérésére törekedett.

– Shirosaki! Zangetsu! – kiáltott segítségért, s azok válaszként kölcsönözték neki erejüket. Azonban túl későn. Érezte, ahogy a másik teste teljesen megfeszül és egy utolsó lökéssel elélvez a testébe. – Hideg gyűlölet lett úrrá rajta, olyan, melyet már régen érzett. Kinyitotta szemét, s azok feketék és sárgák voltak. Uralta Shirosaki erejét, de nem engedte a hollowt szabadjára.

– Ő az enyém – mondta fagyos hangon.

– Ahogy akarod, királyom. – hajolt meg Shirosaki, s száján pajkos mosoly ült. – Üdvözöllek újra köztünk.

Ichigó reiatsuja szélviharként terjedt szét a szobában, a reiatsu kötéseket erőlködés nélkül tépve el. Egy mozdulattal lelökte magáról Aizent és felállt az ágyról. Higgadt mozdulatokkal magára vette nadrágját és belebújt felsőjébe. Lassan hátra fordult. Aizen felállt, nadrágjába visszagombolta még félig kemény nemi szervét, és megigazította ruháját.

– Mégis sikerült felbosszantsalak – mondta mosolyogva. – Kár, hogy számodra már késő volt. – Ichigó arcán elkezdett formálódni a hollow maszk. – Nem segít rajtad már semmilyen erődemonstráció – jegyezte meg, ahogy hanyagul felhajtotta ingének ujjait. – Meg fogsz halni, de csak én tudom, hogyan és mikor.

– Bakudo 63: Sajo Sabaku – mondta halkan Ichigó, kezét előrenyújtva, s Aizen köré reiatsu kötelek fonódtak.

– Nahát, nahát – mondta meglepődve Aizen, – nem is sejtettem, hogy ilyen magas szintű kidou használatára is képes vagy. Urahara akkor mást is tanított neked, mint a nyilvánvalót.

– Fogd be – szűrte fogai között Ichigó. – Mit tettél velem? – kérdezte, s közelebb lépett. – Mondd meg, és távozásod gyorssá teszem. Ha nem… – hagyta a levegőben a mondatot.

– Látom, tényleg jó tanítvány voltál – mosolyodott el. – De magadtól is rá fogsz jönni, mi történt, mikor eljön az ideje.

– És az mikor lesz? – kérdezett vissza a fiú türelmetlenül, dühét alig tudta kordában tartani, de szüksége volt a válaszokra.

– Épp akkor, amikor nem számítasz rá – nevetett fel a másik. – És ez lesz benne a szép. Már rég elfelejtesz, és a bosszúm csak akkor fog utolérni.

– Igazad van: már nem leszel, mert most biztosra megyek, hogy meghalj – suttogta, ahogy közelebb lépett hozzá. – Saját kezemmel tépem ki a szíved. – Ezzel hollowkra jellemző gurgulázó hangot kiadva felnevetett, s hosszú körmeit Aizen mellkasára tette.

– Szükségünk van rá! – hallotta Zangetsu figyelmeztetését.

– Öld meg! – sürgette Shirosaki. – A többit meg majd megoldjuk. Úgy sem árul el semmit.

– Ichigó! Nem! – hallotta a felszólítást. Lassan hátra fordított a fejét, s látta, hogy két ember áll az ajtó előtt.

– Miért nem? – kérdezett vissza hidegen. – Megérdemli a halált.

– Tudom, Ichigó – lépett felé Urahara. Szemét le nem vette Ichigóéiról, s mikor odaért, kezét kezére helyezte. – De nem éri meg, hogy a vére a kezedet szennyezze.

Ichigó nézte az acélszürke szempárt: őszintén néztek vissza rá, s kérlelőn.

– Nem éri meg – hallotta, ahogy Zangetsu ismételte a kifejezést.

– Dehogynem! – kiáltott Shirosaki, s Ichigó legmagasabb felhőkarcolója tetején találta magát, lelkének két lakója társaságában. – Ne hülyéskedj Ichigó! Ha van olyan lény, aki megérdemli a halált, akkor az ő! Emlékezz vissza, mennyit ártott nekünk! Megölt sok mindenkit, akit szerettél. El akart venni tőled mindent, amit fontosnak tartottál: a családodat, az apádat ellened fordította! És ez a legújabb fenyegetés, amit most fedett fel! A legjobb, ha senki nem tudja meg, mi történt itt, s ennek biztosítása, hogy megölöd, mielőtt beszélhetne. Mert beszélni fog, abban biztos lehetsz!

– Ne hallgass rá, kérlek – felelte Zangetsu nyugodt hangon. – Ez nem te vagy. Emlékszel még? Emlékezz a szépre és jóra. Emlékezz, milyen messzire jutottál, és mit értél el. Ne tedd kockára a lelked. Még soha nem öltél gyűlöletből, vagy haragból. Ha ezt most megteszed, beláthatatlan lesz a pusztítás a lelkivilágodban. Aizenében sem maradt mára semmi, s te is erre a sorsra fogsz jutni. Ezt akarod? – kérdezte, ahogy kihúzta magát, s Ichigó elé állt. Lassan kezére helyezte kezét. – Ha egyszer megléped ezt a lépést, már nincs visszaút.

– Ne tedd – hallotta fülébe súgva, de már Urahara hangján. – Meg fogja kapni, amit érdemel.

– Igaza van – mondta apja, ahogy mögé lépett, s a fia vállára tette kezét. – Mindenkinek törvény alá kell esnie. Még akkor is, ha azok a törvények néha nekünk nem tetszenek. Bűnt követett el, s Seireiteiben, az új 46-ok tanácsa előtt kell erről felelnie.

– Nagyon megható, ahogy küzdötök – mondta Aizen vigyorogva. – De attól tartok, már elkéstetek – nevetett. – Igaz, Ichigó? Meséld csak el mit találtak volna, ha 2 perccel korábban érkeznek!

– Elég! – sziszegte Ichigó, és körmeit mélyebben nyomta húsába.

– Ichigó! – szólt rá erélyesen Urahara. – Azt mondtam, engedd el! – Ichigó kicsit félrebillentette fejét, s Uraharára nézett. – Engedd el! – ismételte.

– Nem – felelte. – Sajnálom.

A következő, amit érzett, az Benihime hideg pengéje volt, ahogy nyakához ért hideg, éles pengéjével.

– Hohó, váratlan fordulat! – kacagott fel Aizen. – Már megérte összehozni ezt a kis zsúrt itt. Csak nem akarod megölni?

– Megölni? – kérdezte Urahara – Semmiképp. De mindent megteszek azon kívül, hogy megállítsam. Ichigó – kérte – ne tedd!

– Hallgass rá – tanácsolta apja is.

– Nos, szívesen nézném ennek a drámai helyzetnek a kimenetelét – szakította a társalgást félbe Aizen, – de azt hiszem, itt az ideje, hogy elmenjek. – Erőlködés nélkül kiszabadította magát az őt megkötő kötelekből. Fájdalmasan dörzsölgette csuklóit. – Legközelebb, ha meg akarsz kötni valakit, Ichigó, jobban figyelj oda arra, hogy csinálod. Túlságosan labilis volt a kidou, amit küldtél. Ebből még egy egyszerű shinigami is kiszabadult volna, nemhogy én. – Azonban a következő pillanatbankét különböző kötés csapott le rá.

– Ah, sejthettem volna – mondta Aizen, azonban nem tűnt csalódottnak. –Mégis elvisztek a tanács elé, hogy ítélkezzenek felettem. Hát rendben. – Húzta ki magát. – Mehetnünk. Nem ellenkezem.

– Még megbánod, hogy ilyen magabiztos voltál – szűrte mérgesen fogai között Isshin.

– Oh, csak nem veted be minden befolyásod, hogy ezt elérd? – kuncogott Aizen.

– Nem kell ehhez befolyás – tolt egyet a másikon Isshin az ajtó felé, – mindenki szeretné látni, ahogy szenvedsz.

Nagy robbanást hallottak.

– Kifogytunk az időből – közölte Urahara. – Ez volt a figyelmeztetés. Még öt percünk van, hogy elérjük a gargantát, amit nyitottak, különben meghalunk. Indulás! – Ichigóra nézett. – Most ki kell venned a Hogyoku-t. A többit majd megbeszéljük később.

– Mi történt? – kérdezte Ichigó.

– De… ez biztos, hogy jó ötlet? – kérdezte bizonytalanul.

– Átgondoltam mindent, ez az egyetlen mód, hogy végre lezárhassuk örökre ezt az ügyet. Vedd ki, és megyünk. Már csak 4 percünk van. – Ichigó gyanakvóan nézett Uraharára, de megtette, amit kért. A Hougyoku gyönyörűen csillogott a kezében. Ez a kis, csodálatos dolog, és mennyi szenvedést okozott. – gondolta. De nem maradt sok ideje, Urahara kézbe vette és letette a földre.

– Indulunk – jelentette ki.

– De csak így itt hagyjuk? – ellenkezett Ichigó. – Ez aztán a hatalmas terv! Ezt megtehettük volna évekkel ezelőtt is, de akkor még nem tartottad jó ötletnek.

– Most sem az. – felelt Urahara. – Stabilizáció nélkül 4 percet képes a kristályszerkezet egyben maradni. Az után az idő után felrobban, és magával viszi fél Hueco Mundot. – Ichigóra nézett. – Viszont most mindent elrendeztünk. Ha minden jól megy, csak a tájképet rendezi át a robbanás, de nem borítja fel a lelkek egyensúlyát. Bízz bennem. – mondta végül halkan.

– Bízni – ismételte a fiú. Becsukta a szemét, s Shirosakihoz szólt. – Eljön a mi időnk. Addig is, meg kell nyugodnunk.

– Nem tetszik ez nekem, királyom – rázta meg a fejét a hollow.

– Később – mondta Zangetsu. – Most magunkat kell mentenünk, és őt is – sóhajtott. – Igazuk van, ha ki akarjuk deríteni, mi folyik itt, élve van rá szükség. Kétlem, Ichigó, hogy bármilyen fenyegetéssel rá tudod venni, hogy elmondja, amit tud. Mint mondták, mindennek eljön az ideje.

– Hát jó. – felelte végül. Ichigó már barna szemeivel Aizenre nézett – Még nem végeztünk. – Félre lépett, hogy apja kivezethesse.

– Jól vagy, Ichigó? – kérdezte halkan Urahara, ahogy mellé állt, s kezét a fiú arcára tette, hogy felemelhesse azt, hogy a szemébe nézhesse. Abból mindig mindent ki tudott olvasni. Lehajolt, hogy megcsókolja, de Ichigó elfordította fejét.

– Nem tudom – felelte a fiú. – Olyan sok minden történt. – Nagyot sóhajtott. – Menjünk innen. – Hátat fordított a másik férfinak és elindult.

– Ichigó – suttogta Urahara. – Sajnálom. – Ichigó megállt.

– Nincs mit – felelte szintén halkan, és elindult kifelé.

Las Noches előtt várta őket Byakuya, Renji, Kyouraku és Ukitake.

– Mondtam, hogy száz kilométerre várjatok – feddte meg őket Urahara, de csak fél szívvel.

– Persze – felelte gúnyosan Renji, - és hagyjunk titeket meghalni.

– Tudtuk, hogy nincs esélyetek odaérni – magyarázta Ukitake.

– Megtettünk mindent, amit lehetett – folytatta Kyouraku, most értünk ide nemrég. – Reméljük elég volt, hogy ne boruljon fel a lelkek egyensúlya.

– Nyitom a gargantát – mondta Urahara. – Nemsokára mindenki otthon lehet.

– Azt hittem, nagyobb harc lesz – morgolódott Renji.

– Örülj neki, hogy nem volt – oktatta ki Byakuya.

– Tessék, Kurosaki-kun, végeztünk – mondta Unohana, ahogy befejezte Ichigó vizsgálatát. – Minden rendben van!

– Üm, Unohana-san – kezdte a fiú – teljesen biztos benne, hogy minden rendben? – A negyedik osztag kapitánya kérdőn nézett rá.

– Van valami okod feltételezni az ellenkezőjét? – kérdezte.

– Hát, ő, izé… – Ichigó megvakarta a fejét. – Aizen. – hajtotta le a fejét – Ő azt mondta, hogy megmérgezett.

– Milyen méreggel? – tette fel a kérdést az orvos.

– Azt pontosan nem tudom – felelte a fiú, – de, ühm, része volt, hogy ő, ühm, szóval, belém – nagy levegőt vett - belém juttassa a – habozott. Zavarban volt az orvos előtt, de ki kellett mondania –a spermáját – fejezte be halkan.

– Értem…– felelte Unohana. – Akkor még elvégzek pár vizsgálatot, habár a reiatsu szken semmit nem mutatott. De Aizenről van szó, tehát mindent meg kell néznünk. – Felállt és az ajtó melletti szekrényhez ment. – Szükség lesz egy vérvizsgálatra és egy hasi ultrahangra is. Biztos, ami biztos. És kenetet is kell vennem. Az sajnos nem lesz kellemes.

– Nem baj – felelte Ichigó. – Köszönöm, Unohana-san. – dőlt hátra az ágyon. – És, ha lehetne – folytatta, ahogy felkönyökölt, – ez maradjon köztünk. Nem akarom, hogy aggódjanak.

– Természetesen, Kurosaki-kun – válaszolta a másik. – Természetesen.

– Szerinted rendben lesz a kölyök? – kérdezte Isshin, ahogy a falnak dőlt a vizsgálati szoba előtt. Mellette Urahara állt, botját ide-oda lóbálva kezében.

– Mindenképpen – felelte. – Nem láttam rajta semmi sérülést. Egy kis kiszáradás maximum.

– Nem úgy értettem – válaszolt az apa.

– Tudom – sóhajtott a másik. – De azt még nem tudom. – Isshinre nézett. – De erősnek nevelted, ennél többet is kibírt már. – Egy kis szünet után folytatta. – Beszélnetek kell majd.

– Tisztában vagyok vele – sóhajtott. – De nem tudom, hogyan. – A falra szegezte tekintetét. Mi van, ha nem tudja megbocsátani, amit tettem? Olyanokat vágtam a fejéhez, amiket soha…

– Ichigó különbséget tud tenni az utóbbi viselkedésed és aközött, aki vagy. Meg fogja érteni. Csak adj neki egy kis időt.

– Van valami terved, hogyan tovább? – kérdezte az apa, az eddigi témát befejezve.

– Arra gondoltam, hogy – kezdte a másik; aki ismerte, az kiérezhetett rajta egy leheletnyi bizonytalanságot – van egy kis tengerparti házam délen. Egy kis időre elutazhatnánk oda.

– Biztos tetszeni fog a fiúnak – erősítette meg Isshin, – és egy majd elmehetnék látogatóba.

– Remek ötlet – felelte Urahara immár szokásos stílusában. Nem is sejtette, mennyire fontos volt neki Isshin beleegyezése.

– Tudod, örülök, hogy mellette vagy – mondta halkan a fekete haj férfi. – Először nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de most már tudom, hogy összeilletek. Ha valamit is számít – kezdte kicsit zavarban – áldásomat adom rátok. – Urahara kezében megállt a bot, és komolyan Isshinre nézett.

– Persze, hogy számít. Nagyon is sokat, főképp Ichigónak. Ne felejtsd el ezt majd megemlíteni neki is. – Kinyílt a vizsgáló ajtaja. – És már itt is jön! Kurosaki-kun! Remélem minden rendben. – Szemével minden egyes porcikáját átvizsgálta, hogy biztos legyen, a másik jól van.

– Urahara-san! – kiáltott zavarában a fiú, ahogy észrevette, hogy milyen behatóan nézik. – Unohana-san szerint minden rendben.

– Még kell pár vizsgálati eredmény – folytatta Unohana, ahogy Ichigóra nézett. – Amint megvannak, értesítem. – Urahara éles szeme azonnal meglátta, hogy van valami, amit nem mondanak el neki, de úgy döntött, hogy ráér később faggatózni.

– Akkor indulhatunk? – kérdezte, ahogy lassan elindult, válaszra sem várva. – Van egy békés kis házikóm vidéken. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk oda egy kis időre. – Ichigó bocsánatkérően nézett az apjára.

– Majd látlak? – kérdezte bizonytalanul.

– Feltétlen – felelte az apja mosolyogva. – Addig is, miért nem teszed azt, amit Urahara javasol? – s cinkosan a fiúra kacsintott. Ichigó elpirult, az apja szemébe nézett s ő is elmosolyodott.

– Megyek, Urahara-san! Várj meg! – kiáltotta utána.

– Ejej! Kisuke. – feddte meg Urahara. – Mondtam már, a nevem: Kisuke.

– Az enyém megy Ichigó – felelte a fiú. – Kisukének foglak szólítani, ha te meg Ichigónak.

– Rendben, I-chi-gó! – húzta el a nevét pajkosan. – Indulhatunk nyaralni?

Isshin és Unohana nézték, ahogy a két férfi távolodik tőlük, Ichigó felvéve Urahara ritmusát.

– Tényleg, minden rendben van? – kérdezte az apa komolyan.

– Nem tudom, még. – felelte az orvos. – De többet nem mondhatok. Figyeljétek, s ha bármi gyanús van, azonnal hívjatok, és megyek. – Isshint nem nyugtatta meg a válasz, de tudta, hogy többet nem húzhat ki a nőből. Nagyot sóhajtott.

– Rendben. Szólok Uraharának, hogy legyen résen. – Ezzel elindult ő is. Hiszen küldetése van: vissza kell szereznie a gyerekei bizalmát. A lányokkal kezdi. Karin nem lesz könnyű eset, de nem lehetetlen.– Átkozott Aizen! – gondolta. – Akármi is lesz a büntetésed, remélem szenvedni fogsz.